A dolognak semmi köze a testszégyenítéshez.
A Korean Air utasai a szokásos beszállási rutin mellett egy pluszfeladattal is szembesülnek majd a repülőtéren a következő hetekben: rá kell állniuk egy mérlegre. Az eljárásnak objektív okai vannak: a Korean Air egyike annak a sok légitársaságnak világszerte, amelynek rendszeresen be kell gyűjtenie a repülőgépek súlyadatait. A mérlegeléseket a Gimpo, valamint az Incshon nemzetközi repülőtérről induló gépeknél bonyolítják augusztus végén és szeptember első felében.
A mérlegelés az utasok és a poggyászok esetében is névtelenül zajlik, az adatokat pedig továbbítják az illetékes minisztériumhoz. Ha egy utas mégis ragaszkodna hozzá, hogy ne gyűjtsék be a súlyadatait, a személyzetet tájékoztathatja erről.
A mérlegelés meglepheti ugyan az utasokat, de az erről szóló döntést nem a légitársaságok hozzák meg, hanem az azokat szabályozó hatóságok.
A CNN emlékeztet arra, hogy az év elején az Air New Zealand is hasonló mérlegelést bonyolított, akkor megnyugtatták az utasokat, hogy a mérleg kijelzőjét senki sem látja, az adatokat valóban anonim módon gyűjtik össze.
Az adatok pedig segítenek abban, hogy a légitársaságok az üzemanyag-szükségletről és a fedélzeti súlyelosztásról döntsenek.