Élet+Stílus hvg.hu 2023. május. 24. 10:31

Meghalt egy idős nő, akit a Zsófia hercegnő konvoját kísérő motoros rendőr ütött el

Helen Holland súlyos belső sérüléseket és agysérülést is szenvedett.

Meghalt a nő, akit egy motoros rendőr ütött el, miközben a brit királyi család egyik tagját kísérte – nyilatkozta a nő családja a BBC-nek. A portál beszámolója szerint a 81 éves Helen Hollandot május 10-án ütötte el Londonban a motoros rendőr. Az idős nő a balesetben súlyos agykárosodást, valamint több csonttörést és belső sérüléseket szenvedett.

A rendőrség belső vizsgálatot indított az ügyben, kivizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit, valamint kihallgatják a konvojt biztosító rendőröket is. A rendőrség ígérete szerint folyamatosan tájékoztatni fogják a belső vizsgálat eredményeiről az elhunyt nő családját is.

A konvoj, amit a rendőr biztosított Zsófia edinburghi hercegnőt szállította, a hercegnő korábban közölte: imádkozik az idős nőért.

Helen Holland nővérét meglátogatni utazott Londonba, balesete után családja közölte, hogy kómába esett. A rendőrség múlt pénteki közleménye szerint állapota nem javult, még akkor is kritikus volt.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.