Élet+Stílus hvg.hu 2023. április. 18. 20:02

Újabb sikeres sportoló hagyja el Magyarországot

Németh Zsanett, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó országot vált – tudta meg a Metropol.

A lap azután kezdett el érdeklődni a 2017-es Eb-második helyezettjénél arról, hogy magyar színekben folytatja-e, miután kiszúrták, hogy a hétfőn kezdődő zágrábi birkózó-Eb nehézsúlyú nevezettjei között nem szerepelt a neve.

A 29 éves Németh Zsanett már tavaly sem versenyzett magyar színekben, most pedig megerősítette, hogy a jövőben bolgár színekben óhajt versenyezni. Ezt a szándékát már a magyar szövetségnek is jelezte, a döntését viszont egyelőre nem indokolta meg.

Korábbi klubjának, az Újpesti Torna Egyletnek a szakvezetője, Kapuvári Gábor azt nyilatkozta, hogy Németh már tőlük is elköszönt.

Magyar Birkózók Szövetsége a Nemzeti Sport megkeresésére azt közölte, hogy hozzájuk sem Németh Zsanettől, sem a bolgároktól nem érkezett hivatalos megkeresés az országváltás ügyében, de ez amúgy is csak decemberben lehet leghamarabb esedékes.

Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Liu testvérek tavaly ősszel jelentették be, hogy kínai szíekben fogják folytatni a pályafutásukat, akkor ebben a cikkben szedtük össze az elmúlt években külföldre igazoló magyar sportolók ügyeit: 

A Liu testvérek nem az elsők: így veszíti el az ország a sikeres sportolókat

Sakkozó, műkorcsolyázó és sízők is elhagyták már Magyarországot. De emlékszik arra, hogy ki volt az, aki olimpiai bajnokként végül mégsem távozott? A magyar gyorskorcsolyasport legnagyobb csillagait veszíti el azzal, hogy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang úgy döntött: egy másik országban folytatják pályafutásukat.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.