Nem mindenkinek élvezet a díjátadók szezonja.
Emma Thompsonnak két Oscar-díja van, de egy interjúban elárulta, a gála és az arra való felkészülés szó szerint megbetegítette. A brit színésznő 1993-ban a Howards End főszerepéért, három évvel később pedig az Értelem és érzelem forgatókönyvéért kapta meg a díjat.
„Mindkét alkalommal, amikor az Oscar-gálán kellett szerepelnem, komolyan megbetegedtem. Túl nagynak találtam a nyomást és a vakító fényt. Megdöbbentő – és utána legszívesebben lefeküdnél egy sötét szobában. Azt gondolod: »Kérlek, ne tegyetek fel nekem kérdéseket, ne kényszerítsetek arra, hogy magamról beszéljek«” – mondta a színésznő a Radio Times-nak adott interjúban. Elárulta azt is, hogy hamar allergiás lett a munkának erre a részére. „Szerencsés vagyok, szörnyű lehet, ha az ember James Bond” – tette hozzá viccelődve.
Emma Thompson beszélt arról is, hogy a hírnév nagyon toxikus állapot tud lenni, de segíthet, ha az ember két lábbal áll a földön.
Emma Thompson nemrég egy másik magánéleti kérdésben is megnyílt a nyilvánosság előtt, amikor a Kenneth Branagh-val való házassága széteséséről beszélt.
„Megalázó volt" - mondta a megcsalásáról Emma Thompson
A színésznő felidézte, milyen érzések kavarogtak benne, amikor kiderült, hogy az akkori férjének, Kenneth Branagh-nek viszonya van Helena Bonham Carterrel.