Élet+Stílus hvg.hu 2023. január. 06. 09:36

Az úttest közepén szaladgált egy otthonról elkóborolt ötéves Jánoshalmán

A kislánynak szerencséje volt, hogy éppen arra járt egy szolgálaton kívüli rendőr.

Hazafelé tartott Varga-Balog Diána rendőrhadnagy a minap, amikor Jánoshalma egyik kereszteződésben meglátott egy, az úttesten szaladgáló gyereket. Azonnal megállt, és odament hozzá.

Mint kiderült, az ötéves kislány szülői felügyelet nélkül csatangolt a településen. Mivel nem tudta megmondani az adatait, a rendőr bevitte a jánoshalmai őrsre. Ottani kollégái néhány perc alatt kinyomozták a gyerek nevét és a nevelőszüleihez is eljutottak, akik már keresték.

A kislány végül épségben került haza a rendőrség közleménye szerint.

Klasszikus rémálom a Nyugatinál: Az anyuka felszállt a villamosra, a kisgyerek lent maradt

A rendőrök vigyáztak a 8 éves kislányra, míg visszament érte a családja.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.