Élet+Stílus MTI/hvg.hu 2022. május. 24. 09:50

Kim Dzsong Unnak eszében sincs maszkot viselni

Pedig Észak-Koreában berobbant a járvány.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Egy katonai vezető temetésén jelent meg Kim Dzsong Un, és bár körülötte szinte mindenki maszkot viselt, az észak-koreai vezető a koronavírussal dacolva maszk nélkül vonult a koporsó mellett.

Az észak-koreai hatóságok kedden összesen mintegy 3 millió „lázas betegről” számoltak be, megerősítve a széles körben koronavírusos fertőzésnek tartott, de a vizsgálati lehetőségek hiánya miatt nem azonosított kór további terjedését.

A phenjani hatóságok a hétfő estig eltelt 24 óra alatt több mint 134 510 új fertőzöttet regisztráltak. Az ország nem rendelkezik elegendő vizsgálati kapacitással annak megállapítására, hogy az emberek koronavírusos megbetegedésben szenvednek-e, ezért inkább lázról számolnak be.

Phenjan a hónap elején erősítette meg az ország első hivatalos koronavírusos fertőzéseit. Eddig 68-an haltak meg az állami hírügynökség, a KCNA szerint. A jelentések szerint mintegy 2,5 millióan már meggyógyultak. Az elszigetelt ország egészségügyi helyzetéről keveset tudni, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feltételezi, hogy nem indítottak országos oltási kampányt. Észak-Korea vesztegzárat rendelt el. Szöul szerint a phenjani kormány még nem reagált a Dél-Koreából és az Egyesült Államokból érkező oltóanyag- és gyógyszerszállítmány-felajánlásokra.  

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.