Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A háború kitörése óta az ukrán elnök lerombolt minden korábbi elvárást és elképzelést arról, hogy milyen államférfi lehet egy színészből. A „nép szolgája” elképesztően hatékony kommunikációs arzenállal veszi fel a harcot Vlagyimir Putyin hadseregével és narratívájával. A világnak szóló üzeneteiben pedig egyre kevesebb a kifinomultság, és egyre több a zsigeri figyelmeztetés.
Orbán Viktorral szemben egyetlen vezető politikus sem engedett, engedhetett meg magának olyan hangnemet, mint Volodimir Zelenszkij múlt héten az Európai Tanács előtt tartott beszédében. Igaz, ott egyetlen vezető politikus sem volt olyan helyzetben, mint az ukrán elnök, akinek nemcsak az Ukrajnában háborút indító oroszok ellen kell minden fegyvert bevetnie, hanem érveknek az egész sorát is, amellyel a világ többi országát rá tudja venni arra, hogy mellé álljon, lehetőség szerint nemcsak szóban, hanem tettekben is. Vagy Orbán esetében: nemcsak tettekben, hanem szóban is.
Zelenszkij az eddigi megnyilvánulásai alapján nagyon is jól ismeri a közönségét. Nem véletlen, hogy a brit parlamentben Winston Churchillt emlegette, az amerikai Kongresszus előtt szeptember 11-e emlékét idézte fel, a japánoknak címezve a nukleáris fenyegetettségről beszélt, a franciáknak a „szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméjét idézte meg, Orbán Viktornak pedig a Duna-parti cipőkkel üzent.
Láttam a cipőket a Duna-parton, ahol tömeggyilkosság történt. Figyelj, Viktor, tudod mi megy most Mariupolnál? Kérlek, menj a rakpartra, nézd meg azokat a cipőket, és akkor rájössz, hogy megint megtörtént a népirtás a világban. És ez az, amit Oroszország művel. Mariupolban ugyanilyen cipők vannak, és ugyanilyen emberek
– mondta nagyon is személyre szabottan „Viktornak” az Európai Tanács előtt.
Hogy mennyire erős volt ez a kép, és hogyan képesek továbbgyűrűzni Zelenszkij üzenetei, azt jól jelzi, hogy nem sokkal később Pauer Gyula holokauszt-emlékművénél mintegy spontán demonstrációként elkezdtek gyűlni a cipők, amelyeket az Ukrajnában történő borzalmakra utalva vittek folyamatosan a Duna-partra az orosz háború ellen tiltakozók.
Az ukrán elnök az ENSZ-től kezdve az amerikai Kongresszuson át tucatnál is több parlament előtt szólalt fel a háború kitörése óta, és mindenütt állva tapsolták a monitort, amelyen megjelent a ma már védjegyévé vált katonazöld pólóban, egyre borostásabb, egyre nyúzottabb arccal, élőben egy ostromlott városból. A magyar kormánypárti politikusoktól és megmondóemberektől nem hogy tapsot nem kapott vissza, de még néhány kioktatást is zsebre tehetett. Ebben a kommunikációs csatában azonban egyelőre Zelenszkij áll nyerésre, most őt tapsolják állva, nem az örök harcos Orbán Viktort. De ugyanígy Vlagyimir Putyin sem találja a kommunikációs fogást az ukrán elnökön, aki egy iPhone-nal a kezében száll szembe az évek óta épített és terített orosz propagandával.
Néhány évvel ezelőtt, az elnökválasztási kampányban az akkori ellenfele, Petro Porosenko még gúnyolódott azon, hogy az orosz anyanyelvű Zelenszkij nem is tud rendesen ukránul, és azzal érvelt, hogy a politikai képességei nem elegendőek ahhoz, hogy bátran szembeszálljon Putyinnal. Mivel a színészi pályáról váltott a politikusira, végig megkérdőjelezték, hogy megvan-e benne a komolyság, ami a feladathoz kell. Bő egy hónappal a háború kezdete óta a magyar miniszterelnök is ezt a kártyát vetette be ellene, ha már nem maradt más aduja. Orbán egy hétvégi interjúban azt mondta: „Én azzal a tudással élek, amit a jog világában gyűjtöttem össze, aki színész, az meg azzal a tudással él és azzal dolgozik, amit színészként gyűjtött össze, ebben sem látok semmi rendkívülit”.
Zelenszkij formális keretek között sosem tanult színészetet, van viszont jogi diplomája. Hogy egy háborúhoz milyen diploma kell, az még nem eldöntött vita.
Egy, a bölcsésztudományok védelmében írott cikk viszont érdekes szempontokat szedett össze arról, hogy a vizuális- és előadóművészetben szerzett jártasság hogyan készíthet fel valakit vezetői szerepre egy krízishelyzetben. Az írás szerint egy színész például megtanulja, hogy akkor is színpadra lépjen, amikor fél; hogy hogyan azonosuljon a szereppel a háttérbe szorítva a saját egóját; hogy hogyan menedzselje a káoszt, hogyan improvizáljon és folytassa az előadást a nem várt helyzetekben is; hogyan oldjon meg komplex problémákat „a show-nak folytatódnia kell” jegyében. Márpedig egy olyan helyzetben, amikor az embereket a túlerővel szemben kell inspirálni és eszközökkel ellátni a harchoz, ennek a tudásnak minden elemére szükség van.
Az orosz invázió kétségtelenül olyan színpadot kínált a 44 éves ukrán elnöknek, ahol a retorikai és kommunikációs képességeit nemcsak meg tudja csillogtatni, hanem konkrétan élet-halál kérdése is, hogy ezt megteszi-e. És Zelenszkij mindent bevetett, hogy kommunikációban lenyomja Putyint és mindenki mást, akit a helyzet miatt le kellett. Zelenszkijnek egyszerre kell kommunikálnia a sokkos állapotban lévő honfitársaival, a világ politikusaival, az EU-val, a NATO-val, az ENSZ-szel és a háborúról mit sem tudó vagy éppen azt támogató oroszokkal.
A legelső kommunikációs bravúrja az volt, hogy egyáltalán az országban maradt, noha az Egyesült Államok felajánlotta neki, hogy evakuálja a családjával együtt. Zelenszkij ehelyett olyan címlapképes, idézhető, mémesíthető mondatokkal tette világossá a helyzetet és a motivációit, amelyek azóta a háború szállóigéivé váltak.
A harcok itt vannak. Lőszerre van szükségem, nem fuvarra
– üzente Amerikának. Hamarosan kiderült, hogy a maradás nemcsak üres gesztus volt, Zelenszkij ott virít Putyin céltábláján.
Ha megtámadtok, az arcunkat fogjátok látni, nem a hátunkat
– mondta nem sokkal a háború kitörése előtt az oroszoknak címezve, akkor még öltönyben, a kamerába. Az ilyen mondatok és gesztusok miatt kezdték el sokan az ukrán Churchillként emlegetni.
Közvetlenül a támadás után viszont áttért a szelfivideókra, ő maga vette fel az üzeneteket, amelyek egyszerre szolgáltak bizonyítékul arra, hogy nem hagyta el Kijevet, vagyis az ukránok számíthatnak rá, és hogy egy közülük, az emberek elnöke. Vagy ahogy a nagy sikerű sorozatának a címe, majd a pártja neve is jelezte: a nép szolgája. Zelenszkij videói azt jelzik, hogy egy olyan helyzetben, amikor az ukrán nép veszélyben van, a vezetőjük is tudatosan úgy döntött, hogy velük együtt osztozik ebben a veszélyben.
Az egyik legemlékezetesebb videója technikailag nem is lehetne hétköznapibb: férfiak egy csoportja bejelentkezik a kijevi éjszakában Zelenszkij folyton mozgó telefonjának a kameráján keresztül. Alig hangzik el néhány mondat a mintegy félperces videóban, de a legfontosabb ezek közül többször is:
itt vagyunk.
A videón ugyanis az ukrán kormány tagjai láthatók, a felvétel pedig nemcsak bizonyíték arra, hogy az ország vezetői nem hagyták el Kijevet (egyikük, Denisz Smihal miniszterelnök még a telefonját is a kamerának fordítja, hogy látható legyen a dátum), és életben vannak (az álhírek világában ez is bizonyításra szorul), hanem fontos bátorítás is az ukránoknak, hogy vegyék fel a harcot az oroszok ellen.
Azt aligha lehet vitatni, hogy válság idején a világos, pontos és hatékony kommunikáció döntő jelentőségű, Zelenszkij pedig ezt minden jel szerint felismerte. A hangnemet, a helyszínt, a kellékeket is az üzenet szolgálatába állítja, a közvetlen, lényegretörő stílusával pedig nemcsak felkeltette a világ figyelmét, hanem cselekvésre is rávette az embereket.
A legtöbb beszédénél megfigyelhető, hogy a lényegre szorítkozik (háborúban luxusnak számítanak a hosszú körmondatok), a hallgatóságára szabja a mondanivalóját (érezzék a saját bőrükön is a helyzet tétjét), a soundbite-ok mestereként úgy válogatja meg a mondatait, hogy azok a beszédei után is tovább éljenek (az üzenet így megsokszorozódik). A közvetlen kommunikációs stílusa azért is működik, mert az emberek azt érezhetik, hogy személyesen velük beszél, nem pedig egy arctalan tömeggel, ami még inkább célba juttatja az üzeneteit.
Annak erejét pedig nem lehet alábecsülni, amikor úgy kezd egy üzenetet, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy élve láthatják őt. Főleg úgy, hogy ebben nem nagyon volt költői túlzás, Putyin céljai között szerepelt a kormány lefejezése, és ezt az orosz elnök válogatott módszereit ismerve nemcsak a szó átvitt értelmében lehetett érteni.
Mint ahogy a Zelenszkij beszédeire érkező reakciókat sem lehet alábecsülni. Amikor az invázió hatodik napján az Európai Parlament előtt beszélt, azt kérve a hallgatóságától, bizonyítsák be, hogy mellette állnak, a tolmács elcsukló hangon fordította a szavait, amelyek így plusz jelentést kaptak: a fordításuk magában hordozta az érzelmi reakciót. Az érzelmi reakcióra pedig szükség van a tettekhez.
Hogy Zelenszkij PR-erejének mekkora szerepe volt abban, hogy országok egész sora korábban elképzelhetetlennek gondolt szigorú szankciókat vezetett be Oroszország, Putyin, valamint az orosz oligarchák ellen, az történészek és politológusok elemzésére vár, de azt aligha lehet vitatni, hogy Zelenszkij aktív és hiteles válságkommunikációja alakította azt, ahogyan a világ reagált erre a válságra. Ma pedig már az egyes országok vezetőinek a megszégyenítésétől sem riad vissza, hogy elérje a céljait, végső soron nem a szimpátiájukra van szüksége, hanem a lényegi támogatásukra egy olyan harcban, amely Ukrajna egzisztenciájáról szól.
Zelenszkijnek ráadásul a fake news és az alternatív tények világában kell csapást mérnie Putyin narratívájára. Mind a ketten tudják, hogy ezt a háborút nemcsak fegyverekkel, hanem információval is vívják. A világ cselekedni tudó és akaró része pedig eddig Zelenszkij narratívájára vevő.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
