Élet+Stílus hvg.hu 2021. november. 16. 10:45

Egy egész generáció jövője forog kockán -–egyre több a gyermekházasság Afganisztánban

A nehéz helyzetbe kerülő afgán családok mind gyakrabban kényszerülnek gyermekeik eladására, legyen szó akár gyermekmunkáról, akár gyermekházasságról.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy egy 9 éves afgán kislányt kényszerítettek házasságra egy 55 éves férfivel: úgy tűnik, egyre többször fordul elő hasonló.

Az UNICEF ügyvezetője, Henrietta Fore most arról beszélt, hogy tudomásuk van olyan esetekről, ahol a család a hozomány fejében akár a húsznapos lánygyermekét is felajánlotta későbbi házasságra.

Az ENSZ Gyermekalapjának vezetője emlékeztetett rá, hogy a szervezet helyi partnerei már a jelenlegi politikai instabilitást megelőzően is – 2018-ban és 2019-ben – 183 gyermekházasságot és 10 gyermekeladási esetet regisztráltak, ahol az érintett gyerekek 6 hónap és 17 év közöttiek voltak. Mindez ráadásul nem is országos adat, hanem mindössze két tartományból származik. Az UNICEF becslései szerint Afganisztánban a 15–49 év közötti nők 28 százaléka 18 éves kora előtt kötött házasságot.

A koronavírus-járvány, az élelmiszerválság és a tél beköszönte tovább rontotta az afgán családok helyzetét, ami korábban is meglehetősen nehéz volt: 2020-ban Afganisztán lakosságának csaknem fele élt olyan szegénységben, hogy az olyan alapvető javakat is nélkülözni kényszerültek, mint az étel vagy a tiszta víz. A jelenlegi, rendkívül súlyos gazdasági helyzet pedig egyre több családot taszít a korábbinál is mélyebb szegénységbe, és kényszerít olyan kétségbeesett és tragikus döntések meghozatalára, mint gyerekeik munkára vagy idő előtti házasságba való kényszerítése. A gyermekházasság irányába hat a talibán korlátozása is: Afganisztánban a legtöbb tinédzser lány még mindig nem mehet vissza az iskolába.

Az UNICEF helyi partnereivel azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet azokra a kockázatokra, amelyek a gyermekházassággal járnak: azok a lányok, akik 18 éves koruk előtt férjhez mennek, gyakrabban maradnak ki az iskolából és válnak képzetlen, a munkaerőpiacon elhelyezkedni nem tudó felnőtté, nagyobb valószínűséggel tapasztalják meg a családon belüli erőszakot, bántalmazást, és esetükben a terhesség és a szülés is több komplikációval jár.

Az UNICEF segélyprogrammal igyekszik támogatni az afgán családok szegénység elleni küzdelmét, így fellépve az éhezés, a gyermekmunka és a gyermekházasság ellen is. A világszervezet továbbá közösségi vezetőkkel is együttműködik annak érdekében, hogy a fiatal lányok idő előtti házasságát megakadályozza.

„Mindez azonban nem elég – hangsúlyozta Henrietta Fore. – Felszólítjuk a központi, tartományi és helyi hatóságokat, hogy hozzanak konkrét intézkedéseket a legkiszolgáltatottabb családok és lányok támogatására és védelmére, nyissák meg az iskolákat a középiskolások lányok előtt, és tegyék lehetővé, hogy a női tanárok újra munkába állhassanak.” Az UNICEF igyekszik segíteni a helyszínen, és nem hagyja el az országot – mindennapi munkájukról ide kattintva lehet bővebben olvasni.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: