Élet+Stílus HVG 2021. augusztus. 25. 15:35

„Az élet nem elképzelhető pszichológus segítsége nélkül”

Szilágyi Áron pszichológusa, Faludi Viktóra azt mondja, biztos volt abban, hogy a vívó nyerni fog, de ehhez kellett az is, hogy korábban bukjon.

Szilágyi Áron olimpiai döntője alatt sokszor nem is bírta nézni a közvetítést, pedig mint a HVG-nek adott interjúban mondta: tudta, hogy nem lehet baj, mert a későbbi olimpiai bajnok „magabiztos volt, egyben volt.” Faludi Viktória szerint Szilágyi Áronnak sokat köszönhetnek a sportolók és a sportpszichológia, mert vállalta, hogy ez is a felkészülése része.

Ugyanakkor azt is vallja, hogy az élet nem elképzelhető pszichológus segítsége nélkül: „Annyira gyorsan kell alkalmazkodni a változó elvárásokhoz, hogy sokszor szinte elveszünk a saját életünkben. Jó, hogy lehet segítséget kérni, és pláne jó, ha ezt fel is lehet vállalni.

Gyerekkorban dől el, hogy kit mire tanítanak: arra, hogy el kell rejtenem, másban kell keresnem a hiba okát, vagy arra, hogy magamba kell nézni, hogy miért nem vagyok jól. Ebben az őszinteségben rosszul állunk itt Magyarországon

– mondta Faludi, aki maga is jár pszichológushoz, ha épp úgy érzi, hogy szüksége van rá.

Arra a kérdésre, hogy miért nem dolgozik külföldön, az a válasza, hogy azért,

mert én a magyar szorongást értem, a magyar depressziót, a magyar krízist.

Arról, hogy Faludi Viktória szerint miért lehet szupererő a szorongás, miért kell pszichológusnak foglalkozni a dumaszínházasokkal, és mit tesz, ha két olyan sportoló áll egymással szemben egy versenyen, ahol mindkettőjüknek ő a pszichológusa, a HVG e heti számában megjelent interjúban, illetve a hvg360-on olvashat.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?