Öt megyére narancssárga, míg az ország többi részére citromsárga figyelmeztetést adtak ki.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden a déli óráktól főleg az ország északi felében alakulhatnak ki helyenként zivatarok, amelyekhez elsősorban viharos szél (60-90 km/h), illetve jégeső társulhat, de egy-egy gócban nagyobb mennyiségű csapadék is eshet.
Vas, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyére narancssárga, míg az ország többi részére citromsárga figyelmeztetést adott ki az OMSZ kedd hajnalban.
Főként az északkeleti megyékben, illetve az északnyugati határvidéken hevesebb zivatarok kialakulása sem kizárt erősen viharos (> 90 km/h) széllökések, nagyobb méretű jég kíséretében. A késő délutáni, esti óráktól már a délebbi tájakon is előfordulhatnak zivatarok.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 29 és 33 fok között várható, ugyanakkor északkeleten néhol egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 18 és 23 fok közé hűlhet le a levegő.