A keresztrejtvény és a kézimunka is segített egy 104 éves brit asszonynak abban, hogy túlélje a koronavírus-fertőzést.
A Favershamban lévő idősek otthonában élő Grace Greenwood három hétig betegeskedett: nehezen lélegzett, de mivel nincs súlyos alapbetegsége, nem szorult rá a kórházi kezelésre. A BBC beszámolója szerint a Burmában született, és 1946 óta Angliában élő Grace Greenwood élete nagy részében idősgondozó volt, s az utóbbi néhány évben ő is segítségre szorul. „Már pár hete betegeskedett, s amikor felhívtak minket az otthonból, a legrosszabbtól tartottunk. De Grace egy pillanatig sem aggódott, amikor megtudta, hogy koronavírusos” – mesélte a BBC-nek Crystal Apollonia, az idős hölgy unokája. Hozzátette: nagymamája a betegség napjaiban is tartotta magát a szokásaihoz: keresztrejtvényeket fejtett és pulóvereket kötött.
Grace, aki unokája szerint nehéz életet élt, 1960-ban már súlyos beteg volt: emlődaganata volt, s ő ragaszkodott ahhoz, hogy végrehajtsák rajta az akkor ritkának számító mell levételt. A 104 éves asszonynak két gyereke született, egyikük 40 éves korában agydaganatban meghalt.