Az új Nemzeti alaptanterv elleni tiltakozásra lehet a válasz, hogy a kormánylapban sorra jelennek meg az interjúk annak készítőivel. Néhány napja a NAT fő kidolgozója, a Csépe Valéria-féle korábbi anyag „hazafiasabbá tételével” megbízott antiszemita kijelentéseiről elhíresült Takaró Mihály még azt nyilatkozta, hogy „az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény”.

Tiszta sor: azt kapják, amit mi előírunk, a tanárok meg letanítják nekik. Eszik, nem eszik, nem kapnak mást.

Erre hétfő reggel a dokumentum kidolgozásért felelős főfunkcionárius, Hajnal Gabriella a következőket mondja: „A legfontosabb, hogy a gyerek szeresse az iskolát”.

A két kijelentés némi megfejtést igényel a logika szabályai szerint. A „nem számít, mi a gyerek igénye” és a „szeresse a gyerek az iskolát” egyszerre csak akkor teljesül, ha a gyerek akkor is szereti az iskolát, ha az nem az ő igényeit elégíti ki. Ha boldogan tanulja azt a minden szakember szerint letaníthatatlan mennyiségű és időnként minőségű tananyagot, amit a NAT és a kerettantervek előírnak.  

A NAT bevezető szakasza valóban leír egy modern, 21. századi pedagógiát, ám az azt követő konkrét tartalmi lista nem teszi lehetővé, hogy azok megvalósuljanak. A tanárnak választania kell, vagy az első részhez, vagy a második részhez tartja magát.

A NAT alkotói és rendszerre erőltetői nyilatkozatában van azért közös elem is: a NAT már nem fog változni, azt szeptembertől bevezetik. Továbbá az is visszatérő elem, hogy a tiltakozók száma csekély és politikai indíttatású, valamint, hogy nem lehet olyan tantervet írni, ami mindenkinek jó.

Az biztos, de a tiltakozó szakmai szervezetek, tanárok, egyházi iskolák szerint, úgy tűnik, hogy most egy olyan NAT-ot sikerült kidolgozni, ami mindenkinek rossz lesz. 

Hajnal Gabriella szavai szerint Csépe Valéria és csapata is elismeri, hogy „bizonyos területeken jobb lett a végleges verzió, mint az általuk készített”. Ezt azért jó lenne a professzorasszonytól is hallani, mert az ő hallgatása elég beszédes, és mást sejtet.