Nem tudni, hol tartják fogva Hamdan Ballalt és az állapotáról sincsenek információk.
Ciszjordániában a mentőből hurcolták el az összevert Oscar-díjas palesztin rendezőt, Hamdan Ballalt az izraeli katonák – írja egy izraeli aktivista csoport közleményére hivatkozva a Sky News.
Ballal akkor sérült meg, amikor izraeli telepesek támadtak egy Szuszja nevű, palesztinok lakta falura és többekkel együtt őt is megverték. A rendező fejsérülést szenvedett és épp a mentők látták el, amikor őrizetbe vették izraeli katonák, bekötötték a szemét és ismeretlen helyre szállították.
Az IDF közleménye szerint hétfő éjjel a falunál terroristák botokkal és kövekkel támadtak rá izraeli állampolgárokra. Az izraeli hadsereg és a rendőrség kivonult a helyszínre, ahol a kődobáló terroristák ellenük fordultak. Ennek következtében három palesztin és egy izraeli gyanúsítottat őrizetbe vettek.
Az IDF közleményében tagadta, hogy bárkit is mentőautóból hurcoltak volna el.
Hamdan Ballal 2024-ben a Nincs más föld című dokumentumfilm társrendezőjeként nyert Oscar-díjat, ami egy palesztin-izraeli koprodukció és egy ciszjordániai palesztin falu lerombolásáról szól, amit korábban az IDF katonai területté nyilvánított.