Élet+Stílus hvg.hu 2020. január. 19. 18:22

A Netflix nagyon együtt akar működni Harryvel és Meghannal

A műsorszórással foglalkozó amerikai cég, a Netflix egyik vezetője bejelentette, a vállalat szívesen együttműködne a sussexi herceggel és hercegnővel, miután a házaspár bejelentette, jövőjüket magánemberként képzelik el.

Néhány órával az után, hogy a Buckingham palota bejelentette, Harry herceg és felesége, Meghan a jövőben nem képviselik hivatalosan a királyi házat, a Netflix tartalomért felelős igazgatója, Ted Sarandos közölte, a cég nagyon szívesen együttműködne a párossal. Sarandos állítólag arra számít, hogy a sussexi hercegi család olyan megállapodást köt majd a Netflix-szel, mint Barack Obama volt amerikai elnök, s felesége, Michelle Obama.

A The Guardian című brit lap szerint Harry és Meghan a közeljövőben főként Kanadában tartózkodik majd, s Harry néhány napon belül csatlakozik majd a már az észak-amerikai országban lévő Meghanhoz, és gyermekükhöz, Archie-hoz.

A királyi család többi tagjával kötött megállapodás értelmében Harry és Meghan nem használja a „királyi felség” megszólítást, s a házaspár nem kap a monarchia fenntartását szolgáló állami pénzekből. Ugyanakkor apjuk, a trónörökös Károly walesi herceg magánvagyonából juttat Harryéknek.

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.