Élet+Stílus MTI 2019. december. 26. 16:10

Öngyilkos lett Kevin Spacey egyik megvádolója, Ari Behn

Holtan találták szerdán Ari Behn norvég írót, Márta Lujza hercegnő egykori férjét - három közös gyermekük apját.

Menedzserének közlése szerint a 47 éves férfi - regények, elbeszélések, színdarabok szerzője - önkezével vetett véget életének.

A királyi ház nagy szeretettel emlékezett meg a hercegnő volt férjéről, aki közleményük szerint "hosszú évekig a királyi család fontos tagja volt", és akiről csupa jó emléket őriznek.

Ari Behn és a hercegnő - V. Harald király és Szonja királyné legidősebb gyermeke - 2002-ben házasodott össze, három lányuk született. 2016-ban bejelentették különválásukat, de közölték, hogy továbbra is együtt gondoskodnak gyermekeikről.

A dániai születésű Behn irodalmi pályafutása 1999-ben kezdődött Trist som faen című kötetével, amely az év irodalmi szenzációja lett Norvégiában, és azóta számos kiadást élt meg. A novellagyűjtemény Rohadt szomorú címmel 2007-ben magyarul is megjelent a Nagyvilágnál.

Behn 2002-ben a hercegnővel közösen jelentetett meg könyvet esküvőjükről Fra hjerte til hjerte (Szívtől szívig) címmel. Utolsóként, 2018-ban megjelent kötetében, az Infernóban a lelki problémáival vívott küzdelméről írt.

A festőként is ismert író egyike volt azon férfiaknak, akik szexuális zaklatással vádolták meg Kevin Spacey amerikai filmsztárt. Behn azt állította, hogy a színész 2007-ben, a Nobel-békedíj átadása alkalmából adott fogadáson próbálta meg fogdosni őt.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.