Élet+Stílus hvg.hu 2019. szeptember. 18. 17:17

Négy medve erőszakkal tört be egy erdélyi hotelbe – videó

Megdézsmálták a szálló élelmiszerkészletét.

A tusnádfürdői Medveles Facebook-oldalára került fel egy videó arról, ahogy két medve elhagyja az ottani Grand Hotel Bálványos épületét.

A felvételhez mellékelt szöveg szerint a feltöltő reggel a szálló mellett hajtott el, amikor látta, hogy az egyik ablak üvege be van törve. Megállt, mire három medve ugrott ki egymás után az ablakon. A negyedik egy szintén betört ajtón, a szemtanú kocsija mögött hagyta el az épületet.

Később az is kiderült, hogy az éjszaka folyamán a négy medve a hotel négy különböző helyiségébe jutott be: a konyhákba és az élelmiszerraktárba.

A videón – olvasható a bejegyzésben – azért látszik csak két állat, mert a biztonsági kamera mozgásérzékelős, nem rögzített mindent.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?