Élet+Stílus hvg.hu 2019. szeptember. 10. 10:36

Batman kísérte oviba a kislányt, akit bántalmaztak a társai

Az óvoda nem intézkedett elég hatékonyan, ezért az édesanya a helyi szuperhőshöz fordult segítségért.

A hároméves, floridai Lydia egy nap úgy ment haza az óvodából, hogy tele volt az arca zúzódásokkal, sőt még egy monoklit is kapott. Az édesanyja hamar kiderítette, hogy az óvodai társai bántalmazták a kislányt. Korábban is volt már kisebb seb a kislányon, de akkor az anya még azt hitte, hogy csak baleset történt játék közben. Az augusztus végi monoklit viszont már nem lehetett félreérteni.

A kislány elmondta az anyjának, hogy egy csapat lány és egy fiú bántalmazta, egy lány pedig cipőt dobott az arcába.

Miután az anya értesítette a dologról az óvodát, sok minden nem változott, mire a nő a közösségi médián osztotta meg felháborodását.

Ez volt az a pont, amikor színre lépett Batman.

A Spring Hill-i Batman, azaz Jack Asbury és Lydia édesanyja ismerték egymást, és a mentősként dolgozó férfi tudta, hogy a kislány szereti a szuperhősöket. Így aztán – az anya tudtával – egy reggel megjelent a házuk ajtajában, és megkérdezte Lydiától, hogy szeretné-e, ha együtt mennének az óvodába.

Asbury szerint Lydia eleinte félénk volt, de egy kis ajándékkal elő lehetett csalogatni a házból. Asbury egy Supergirl-jelmezt hozott a kislánynak, és azt mondta neki, hogy pont olyan bátor, mint kedvenc hőse.

Ezután Lydia kézen fogta Batmant, és együtt mentek az óvodába, ahol a gyerekeket egészen lesokkolta a Denevérember megjelenése.

Batman elmondta a kislány csoporttársainak, hogy Lydia a legjobb barátja, ezért személyesen fogja ellenőrizni, hogy jól van-e.

A látogatás nem volt hiába, a gyerekek elkezdtek barátkozni Lydiával, a kislány pedig fokozatosan egyre jobban lett.

(Yahoo)

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.