Dél-Koreában érdekes fordulatot vett egy bizottsági meghallgatás.
Nagy botrány lett Dél-Koreában annak a politikusnak a szavaiból, aki számonkérte az ország méltányos kereskedelmi bizottságának élére jelölt női szakemberen, hogy miért nem teljesítette a nemzet felé a kötelességét, és szült gyereket. Jeong Kab-yoon konzervatív politikus lényegében azt sugallta, hogy Joh Sung-wook közgazdászprofesszor az ország születési rátájának a kárára koncentrált a karrierjére.
A bizottsági jelölt meghallgatásán azt mondta: „Tisztában vagyok azzal, hogy még mindig egyedülálló, és Dél-Koreában az egyik legnagyobb gond, hogy a nők nem szülnek. Remek az életrajza, de kérem, teljesítse a kötelességét a nemzet felé.”
Johm aki a Szöuli Nemzeti Egyetem professzora, az első női jelölt erre a posztra. A híradások szerint feszengve mosolygott a konzervatív politikus felvetésére, de nem válaszolt. A közösségi médiában viszont nem maradt reakció nélkül a megnyilvánulása. Sokan felvetették, hogy vajon egy férfi jelölttől is megkérdezte-e volna ezt.
Dél-Koreában a világon az egyik legalacsonyabb a születések száma, annak ellenére, hogy a kormány különböző intézkedésekkel próbálja rávenni az állampolgárokat a gyerekvállalásra.
Jeon később bocsánatot kért a megjegyzései miatt, és azt mondta, csak az ország demográfiai problémáira kívánta felhívni a figyelmet. Női politikusok viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy Jeong alkalmatlan a politikusi posztra, mert úgy gondolja, hogy a nők kizárólag gyerekszüléssel járulhatnak hozzá az ország fejlődéséhez.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: