Élet+Stílus hvg.hu 2019. április. 30. 14:55

Nekünk csak pár mozdulat, mások számára a túlélés

Szokatlan kampányklip készült civil szervezetek összefogásában, amely az adó egy százalékáról való rendelkezés fontosságára hívja fel a figyelmet.

A klipformátum és a téma rendhagyó megközelítése főként az “első adózó” fiatalokat szólítja meg, de minden korosztály számára azonosulási lehetőséget teremt annak az üzenetnek a megjelenítésével, hogy apró-cseprő bosszúságaink hálójából hogyan szakíthat ki egy egyszerű jótett.

“Nem nekem fontos, ezért fontos nekem” – hirdeti a refrén rámutatva arra, hogy adónk civileknek felajánlható 1 százalékáról (időben, azaz május 20-ig!) rendelkezni nem kötelesség, hanem ön- és közérdek, de főleg klassz dolog.

A videó itt érhető el a Youtube-on:

A projektben részt vevő szervezetek egyéni kampányaik futtatása mellett fontosnak tartják egy közös figyelemfelhívást és kiállást minden 1 százalékért, illetve a civil összefogás és az abban rejlő erő megmutatásáért. Így a klipet bármely szervezet felhasználhatja az adózók megszólítására, saját kommunikációjának erősítésére.

Az adó egy százalékának felajánlása az állampolgárok és a civilek közötti kapcsolatteremtés közvetlen és egyszerű módja, mégis, a civileknek adható egy százalékok fele még mindig “bent marad”, nem rendelkeznek róla. Félő, hogy az adóhatóság által készített “automatikus” adóbevallás terjedése miatt még többen feledkeznek meg erről a könnyű, de a szervezetek számára sokszor a túlélést jelentő lépésről.

A magyarországi civilek fele, kb. 26 ezer szervezet kap a felajánlásokból – a nagy alapítványoknak jutó százmilliós összegek épp olyan fontosak, mint egy kis helyi egyesületnek az általuk összegyűjtött néhány tízezer forint.

Május 20-ig lehet rendelkezni az 1 százalékról, a folyamat továbbra is nagyon egyszerű, az ügyfélkapun keresztül szinte magától értetődő, az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók pedig papíron tehetik meg felajánlásukat, amelyet postai úton kell eljuttatniuk az adóhatóságnak. Ezen a linken részletes útmutatót találhat, aki elakad.