Élet+Stílus hvg.hu 2019. április. 18. 11:44

Ragályi Elemér: „A goebbelsi propaganda mintájára zajlik ez”

A ma 80. születésnapját ünneplő operatőr halálosan sértettnek érzi magát az ország rendszerváltás után elpuskázott lehetőségei miatt, és úgy érzi, mintha hipnotizálták volna az országot.

A Régi idők focija, a Szabadíts meg a gonosztól és a Szerencsés Dániel Emmy-díjas operatőrével a Magyar Hang készített interjút. Ebben többek között azt mondja, hogy, mint állampolgár halálosan sértettnek érzi magát. „Emlékszem 1990-re, amikor lángoló szemmel beszéltem arról az HBO munkatársainak, hogy micsoda aranykor köszöntött erre az országra. Ezt pedig meggyőződésből mondtam. Amikor zöldkártyát kínáltak nekem Amerikába, akkor azt mondtam, nem, én megyek vissza Magyarországra. Mert olyan évek jönnek, amikor érdemes ott lenni.”

A migránsozásra épülő kormányzati kommunikációról pedig úgy véli, az nagyon bejött nekik. „Még csak azt sem lehet mondani, hogy a vallásos vakhit intelligenciafüggő lenne, hiszen egyetemi tanárok éppoly borzongva mondják ki a migráns szót, mint egy átlagember. A Mario és a varázsló jut eszembe: mintha átok ülne rajtunk, és hipnotizálták volna az országot. A goebbelsi propaganda mintájára zajlik ez, nem csoda, hogy működik.”

Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.