Ha ez igaz, különös időpontot választottak, hogy visszavegyék a múlt nyáron kirúgott rendezőt.
Még 2018 júliusában rúgta ki a Disney James Gunn rendezőt, miután kiderült, hogy tíz éve Gunn a Twitteren a pedofíliáról és a nemi erőszakról viccelődött.
Gunn a Marvel-univerzumhoz tartozó A galaxis őrzői-filmek rendezője, aminek színészei nyílt levélben álltak ki direktorukért. Ebben nem mentegették Gunnt a korábbi vicceiért, viszont leírták, hogy A galaxis őrzői 1. és 2. forgatása során mennyire szerettek együtt dolgozni vele – támogatják, hálásak neki. Sőt, a Drax karakterét játszó Dave Bautista azt fontolgatta, hogy ha Gunn távozik, ő sem játszik a harmadik epizódban.
Gunn nyilvánosan bocsánatot kért a 2008 és 2011 között született bejegyzéseiért, és kifejtette, hogy már régen megbánta a szerinte üres provokációként megfogalmazott, érzéketlen szavait.
A Disney akkor viszont hajthatatlannak bizonyult. Alan Horn, a stúdió elnöke júliusban így nyilatkozott:
A James Twitter-folyamából előkerült durva állítások védhetetlenek és összeegyeztethetetlenek a stúdió értékeivel, ezért megszakítottuk vele az üzleti kapcsolatot.
A Variety értesülései szerint viszont a Disney most ismét megállapodott Gunnal, hogy ő rendezheti a harmadik filmet. Sőt, egy belsős forrásuk szerint soha nem is kerestek más rendezőt Gunn helyére. Állítólag igazából elégedettek a bocsánatkérésével.
Ha a Disney újabb döntése igaznak bizonyul, az már csak azért is érdekes, mert Gunn éppen arról tárgyal, hogy írná és rendezné a Suicide Squad folytatását. Azaz a Marvel-univerzumból a rivális DC-hez igazolna, ami persze stúdióváltást is jelent, hiszen Suicide Squad a Warner Bros. projektje.
Ráadásul éppen ezekben a hetekben a pedofília ismét központi téma a közbeszédben. A Vatikánban nemrég tartottak konferenciát a katolikus egyházban előforduló és gyerekeket is érintő szexuális zaklatások ügyében.
Illetve Michael Jackson állítólagos pedofíliája is ismét heves viták kereszttüzébe került. Kijött ugyanis a Leaving Neverland című megrázó, de ellentmondásos, négyórás interjúfilm, amelyben Jackson két egykori gyerekbarátja beszél arról, hogyan éltek évekig Jackson szexuális zaklatásainak kiszolgáltatva.