A Leaving Neverland rendezője, Dan Reed úgy gondolja, ha valaki előítéletek nélkül nézi végig a négyórás dokumentumfilmjét, a végére aligha maradhatnak benne kétségek. Michael Jackson rendíthetetlen rajongóinak erről más a véleménye. Furcsának tartják, hogy a szereplők az énekes halála után álltak elő a molesztálási vádakkal, hogy a legközelebbi hozzátartozóiknak sem beszéltek róla, és egyébként is nagyon gyanús, ahogy ezeket a történeteket felidézik, sőt szerintük csak a pénzért csinálják. Viszont fontos ürügyet adnak arra, hogy a gyerekmolesztálásról beszéljünk. Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Alapítvány vezetőjével ezt tettük.

A Leaving Neverland rendezőjét megdöbbentette, hogy a négyórás dokumentumfilmje után sokan még mindig képtelenek elfogadni, hogy – mint fogalmaz – Michael Jackson egy molesztáló volt. Márpedig a bemutató után magasra csaptak az indulatok, különösen rajongói oldalon sok volt az értetlenkedés és a vádaskodás. Dan Reed a Guardianben próbálta meg elmagyarázni azt, amit a korábbi cikkünkben már mi is sejteni véltünk: hogy a dokumentumfilmje nem vádirat és támadás Michael Jackson öröksége ellen, hanem a gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélések pszichológiájának négyórás tanulmánya két átlagos család történetén keresztül, akiket húsz éven át hálózott be egy magát megbízható barátként álcázó pedofil. És ez a pedofil – írja Reed – történetesen Michael Jackson volt.

Bárhonnan közelítjük is, a gyerekmolesztálás kérdése nagyon bonyolult. És ez a bonyolultság érzékletesen átjön Dan Reed dokumentumfilmjéből. Hogy például mennyire nehéz a felnőttkori tüneteket, a depressziót, a droghasználatot, az öngyilkossági gondolatokat összekötni egy gyerekkori szexuális élménnyel. Vagy hogy az elkövető iránt érzett szeretet, a szégyen és a félelem hogyan tudja elhallgattatni az áldozatot – akár egy egész életre. A témáról Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Alapítvány vezetőjével beszéltünk.

Gyurkó Szilvia

Túry Gergely

hvg.hu: A Wade Robson és James Safechuck szavahihetőséget megkérdőjelező kifogások egyike, hogy az áldozatok nem „áldozatként” viselkednek, hiszen kimérten, távolságtartóan mesélnek a traumáikról. Felnőttként, évtizedekkel a szexuális bántalmazás után hogy lehet viszonylag higgadtan, tárgyilagosan felidézni a történteket? Miért nem látjuk a filmben azt, hogy megrázta őket, ami történt?

Gyurkó Szilvia: Az emberek fejében általában él egy ideális vagy idealizált kép arról, hogy hogyan néz ki, hogyan viselkedik „egy áldozat”. Leginkább egy összetört embernek kell lennie, és aki ennek az elképzelésnek nem felel meg, annak a szavahihetőségét megkérdőjelezik. Sajnos ez nem csak társadalmi konszenzus, hanem a büntetőeljárásokban is tetten érhető attitűd. Gondoljunk csak vissza a „Zsanett-ügyre”. Ott sem fért bele az áldozat első ránézésre az idealizált képbe, azonnal szét is szedték, hogy ilyen nem történhetett vele.

Annak a mítosznak, hogy milyen egy áldozat, csak kevés köze van a valósághoz. A trauma nagyon sokféleképpen hat. Függ attól, hogy ki az elkövető, hogy milyen kapcsolatban állt a gyerekkel, hogy hányszor történt az abúzus, hogy hány éves volt a gyerek akkor, hogy hogyan reagált a környezete a gyereknek – támogató volt vagy elutasító –, és persze attól is, hogy volt-e traumaterápia, hol tart a feldolgozásban az áldozat.

Nagyon sok esetben, ha a környezet elutasító, ha a gyerek magára marad, ha nincs esély a terápiára és a feldolgozásra, és ha súlyos bizalomvesztést is megél, mert olyan személy élt vissza vele, akivel közeli, erős érzelmi kapcsolata volt, akkor gyakran megjelenik a szerhasználat és a szerfüggőség az áldozatoknál. Kicsúszott életek, tönkrement gyerekkor jelzi ezeket az eseteket.

Ha azonban van egy szerencsésebb együttállás, és a gyerek, vagy később a felnőtt hozzájut a támogatásokhoz, akkor megtörténhet a rendeződés.

Azt szoktuk mondani, bármit is teszünk a bántalmazás áldozatával, meg nem történtté nem tudjuk tenni azt, amin átment. Abban tudjuk segíteni, hogy együtt tudjon élni ezzel.

Amikor valaki higgadtan és tárgyszerűen beszél egy bántalmazásról, az nem azt jelenti, hogy az nem történt meg vele, hanem azt, hogy az élmény „a helyére került”, hogy kialakult egy távolságtartás tőle, hogy az áldozat már nem traumatizálódik újra és újra, ha arra gondol, amin átment. Ennek igazából örülni kellene.

Neverland bejárata

DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE

hvg.hu: Wade Robson 11, majd 22 évesen is tanúskodott Michael Jackson mellett, és olyan hihetően állította, hogy az énekes nem molesztálta őt, hogy sikerült alátámasztania az ártatlanságát. Gyerekként hogy lehet ennyire határozottan letagadni azt, ami történt? Miért nem bújik ki ilyenkor az áldozatokból az „áldozat”?

Gy. Sz.: Amikor a gyerekkel egy bizalmi felnőtt él vissza – családtag, tanár, edző, pap –, vagy más olyan személy, aki a gyereket nemcsak bántja, hanem gondoskodik róla, érdeklődést mutat iránta, figyel rá, olyan gesztusokat tesz, amiért a gyerek hálás, akkor nagyon nehéz szétválasztani, hogy mi az, ami valójában történik. Ha egy gyereket csábítással és manipulációval vesznek rá egy szexuálisan kihasználó, kizsákmányoló helyzetre, akkor kettős csavar van a történetben. Nemcsak azt kell felismernie, hogy ami történt az rossz, hanem azt is el kell gyászolnia, hogy aki ezt tette, azt ő szereti. És valahogy azt is helyre kell tennie magában, hogy nem egyértelmű benne, hogy most akkor haragudhat-e az elkövetőre.

Ezek – főleg egy gyereknek – rettentő bonyolult érzelmi dinamikák. Ráadásul a gyerekek általában könnyen manipulálhatóak azért is, mert szeretnének megfelelni a külvilág és a felnőttek elvárásainak. Ezt a bántalmazók, és akik érdekeltek abban, hogy a bántalmazás ne derüljön ki, általában ki is használják.

hvg.hu: A dokumentumfilmben milyen védekezési mechanizmusok érhetők tetten Jackson áldozatainál, ami arra utal, hogy traumát dolgoznak, illetve dolgoztak fel?

Gy. Sz.: A trauma is nagyon sokféleképpen hathat, és a feldolgozásnak is sokféle formája lehet. Ez nem lineáris folyamat, hanem hullámzó. Sokszor akár évekre megállhat, aztán újra beindul, lehetnek emlékbetörések, stb. Szerintem a legmeghatározóbb jele a feldolgozásnak az, hogy odaálltak a kamera elé, és elmondták teljesen őszintén, hogy mit éltek meg, mit éreztek, hogy hogyan viszonyulnak a bántalmazójukhoz. Milyen érzés volt „megmenteni” Jacksont a perben, és tanúskodni mellette, és így tovább. Ezek nem könnyű dolgok.

ANGELA WEISS / AFP

hvg.hu: Jackson mindkét áldozata egy szeretetteljes, már-már szerelmi kapcsolatként beszél arról, ami köztük volt. Mivel magyarázható egy ilyen szoros kötelék az elkövető és az áldozata között, és ez a fajta kapcsolódás mennyire nehezíti meg a trauma felismerését, majd feldolgozását?

Gy. Sz.: A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélést az esetek több mint 90 százalékában nem ismeretlen személy követi el, hanem olyan, akivel a gyereknek bizalmi kapcsolata van. Úgy lehet ezt elképzelni, mintha két egymás mellett futó, párhuzamos sínen menne a szeretetkapcsolat, és mellette a bántalmazás. A bántalmazás ténye persze befolyásolja a pozitív érzéseket, de azok önállóan is megvannak. Elképesztően nehéz ezt szétszálazni, és feldolgozni, hogy

hogyan tudom gyűlölni azt, akit amúgy szeretek is, vagy akinek hálás vagyok egy csomó mindenért.

hvg.hu: Miért olyan nehéz és bonyolult folyamat egy felnőttnek felismerni, hogy gyerekként tulajdonképpen áldozat volt?

Gy. Sz.: Nemcsak ez nehéz, hanem az is, hogy a trauma nem (vagy nem csak) akkor „üt be”, amikor megtörtént, hanem akkor (is), amikor az áldozat rádöbben a saját bántalmazottságának tényére. A feldolgozáshoz újra át kell élni, ami történt, az érzéseket hozzátársítani, helyrerakni, megélni, megérezni. Elképesztő énereje van minden áldozatnak, aki túlmegy ezen a folyamaton. Sokan nem teszik meg, és elmenekülni próbálnak az élmények elől. Sok gyerek a felejtésbe menekül, és úgy elrakja, amit átélt, hogy sose jöjjön elő. Van, akiből szerhasználó lesz, és úgy próbál „feldolgozni”. Sokféle kimenet van, és ezek mögött sokféle érzés és felismerés. Gyakran egy egész gyerekkort is el kell gyászolni. Sokszor például azt is, hogy a gyereket nem védték meg a szülei.

Wade Robson és a családja Michael Jacksonnal

HBO / Neverland elhagyása

hvg.hu: Mennyire bonyolítja ezt a felismerést az, ha a gyerek tulajdonképpen élvezi is, ami történik? Jackson áldozatai is arról beszélnek, hogy az énekes elhitette velük, hogy amit csinálnak, az a szeretet megnyilvánulása, és ettől ők különlegesnek, fontosnak érezték magukat.

Gy. Sz.: Ez az egyik legnehezebb feldolgozási út. Felnőtt áldozat esetén is, ha például a megerőszakoltnak orgazmusa volt, az nagyon durván beindítja a bűntudatot, önvádat, és nehezíti, hogy az erőszakot erőszaknak lássa. Amiről a filmben meséltek, az ennek a pandantja, a manipuláció és a szeretetnyelvek keveredése. Ferenczi Sándor pszichológus alkotta meg ennek az elméletét, a „nyelvzavart”, amikor a felnőtt félreérti a gyerek által használt szeretetnyelveket – az ölbe bújást, a közös fürdést, a puszikat –, és úgy értelmezi, mint erotikus, szexuális üzeneteket, miközben a gyerek ezt nyilván nem ilyen értelemben csinálja.

hvg.hu: Egy hétéves gyerek, mint amilyen Wade Robson volt akkor, amikor állítása szerint Jackson molesztálni kezdte, miként tapasztalhatja meg a szexuális közeledést, ha nem is tudja, miről van szó?

Gy. Sz.: Nem tudjuk, hogy tudja-e. Sok függ attól, hogy milyen ismeretei vannak a hétévesnek. Van-e idősebb testvére, látott-e már valamit, mennyire tabu a családban a meztelenség, szexualitás. Az értelmezése a közeledéssel kapcsolatban függ ettől is, illetve attól is, hogy mennyire engedték neki gyerekként hogy nemet mondjon olyan helyzetekre, amelyek félelmetesek, ismeretlenek vagy kellemetlenek neki. Amelyik gyereknek nem engedik a szülei a nemet mondást, és nincs tapasztalata arról, hogy szerethető akkor is, ha ellentmond, azok a gyerekek nagyon nehezen hárítják a számukra kellemetlen vagy bántalmazó magatartásokat.

hvg.hu: Mivel lehet magyarázni azt, hogy Wade Robson 11, majd 22 éves korában is mellette tanúskodott, hogy aztán a filmben már ellene valljon? Ha huszonévesen mást mondott, el lehet-e fogadni azt, amit most 36 évesen mond? Gyerekkori szexuális visszaéléseknél mennyire jellemző ez a fajta ellentmondásosság, a vallomások megváltozása?

Gy. Sz.: A megélések változnak, változik a manipulálhatóság, a felismerés szintje, a motiváció. Az áldozat amúgy a filmben el is mondja, hogy neki jó érzés volt, hogy kvázi ő menti meg Jacksont, aki az idolja, de akinek a pixiséből kiesett. A legtöbb bántalmazási formánál tetten érhető az ilyenfajta ki-be ugrálás, amit bizalmi viszony keretében követnek el.

HECTOR MATA / AFP

hvg.hu: Sokan nehezen értik meg, hogy Jackson áldozatai miért hallgattak olyan sok éven át. Milyen okai lehetnek annak, ha egy gyerek nem mondja el, hogy mi történt vele, mit tettek vele? Miért titkolhatja még a szülei előtt is?

Gy. Sz.: 2012 óta Magyarországon sem évülnek el a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények. Ennek oka, hogy a klasszikus mintázat az, hogy az áldozatoknak sok idő kell a felismeréshez, feldolgozáshoz és ahhoz, hogy ennek részeként azt akarják, hogy az elkövető elnyerje méltó büntetését.

A szexuális visszaéléshez kapcsolódó egyik leggyakoribb érzelmi teher az önvád, a bűntudat és a szégyenérzet, amit az áldozat érez, ez az egyik oka az események eltitkolásának. A látencia másik oka, hogy a gyerek nem azonosítja be bántalmazásként, ami történt, vagy azt hiszi, hogy természetes, ami vele megesett. Lehet ok még, hogy megfenyegették, vagy azt éreztették vele, hogy nem lesz neki jó, ha beszél erről. Ahogy az is, ha azt érzi, vagy azt tapasztalja, hogy a környezet nem hisz neki. Összetett ez is.

hvg.hu: Milyen változásokat indíthat be az, ha az áldozatok maguk is szülők lesznek? A filmben például ez az egyik legfőbb mozgatórugója annak, hogy a két férfi szembenéz a saját áldozatiságával.

Gy. Sz.: A szülőség sok esetben „belobbantja” a szexuális erőszakhoz kapcsolódó élményeket, mert az áldozat szembesülhet azzal a félelemmel, nehogy ő is ilyet tegyen, illetve azzal hogy mennyire nem természetes része a szülőségnek, felelős felnőtt viselkedésnek, amit vele szemben elkövettek. A saját gyerekével kapcsolatban hamarabb tudja megélni sok ember azt a védő-ösztönt, amit magával kapcsolatban nem. És ilyenkor jobban látható az is, hogy