Élet+Stílus hvg.hu 2019. március. 05. 13:36

Rita Ora is fellép az EFOTT-on

Az énekesnő a napokban visszaigazolta, hogy ott lesz Velencén.

Rita Ora is ott lesz július 9-15. között az EFOTT-on – jelentették be a szervezők.

A koncertről maga az énekesnő, a brit Voice és X-Faktor mentora is posztolt a Facebookon.

Rita Ora kezdetben a család pubjában énekelt, a nagyközönség először Craig David Awkward című dalában hallhatta őt, 2007-ben. Két évvel később az Eurovíziós Dalfesztiválon Angliát szerette volna képviselni, de végül visszalépett, mondván: még nem áll készen erre a feladatra. Újabb két év múlva aztán berobbant a köztudatba a Dj Fresh-sel közös Hot right now című slágerrel. Innentől szárnyalni kezdett karrierje: R.I.P. dalával, majd Ora című albumával a toplisták élére tört. Megélhette, hogy Aviciivel közös dalt írhasson, amelynek csak a hivatalos klipje 125 millió megtekintésnél jár a YouTube-on.

Az énekesnő dalait folyamatosan adják a hazai rádiók is, a zenelejátszó appok számlálói pedig szédületes sebességgel pörögnek. Énekesi pályája mellett láthatták a rajongók mentorként a brit Voice-ban és az X-Faktorban, sőt mára kiderült, hogy színészként is megállja a helyét: számos sorozatbeli szerep mellett a Halálos iramban 6. részében, majd a Grammy-díjra jelölt A szürke ötven árnyalata című trilógiában is láthattuk, utóbbiban Christian Grey húgaként.

A popdíva mellett közel 200 zenei programmal találkozhatnak 2019-ben az efottozók. A szervezők bejelentése szerint a hazai előadók közül már biztosan ott lesz a Halott Pénz, Majka, a Margaret Island, a ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda, a Supernem, a Road és az AWS, a hangulatról gondoskodni fog továbbá a Necc Party is, de hamarosan minden további fellépőt bejelentenek.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.