Élet+Stílus hvg.hu 2018. november. 24. 15:58

Elpusztult Asha, a budapesti állatkert elefántja

Egy alattomos kór támadta meg a szervezetét, nem lehetett megmenteni.

Rejtélyes és alattomos kór, az egyik legrettegettebb elefántbetegség támadta meg Asha, a Budapesti Állat- és Növénykert ifjú elefántját. A budapesten született, csaknem hatéves elefánton csütörtökön észlelték először a tünteteket gondozói, pénteken már enni sem akart, nem sokkal később pedig elpusztult - olvasható az állatkert honlapján.

Ashával egy, az elefántokra jellemző herpeszvírusos megbetegedés végzett. Ez mind a vadonban, mind az állatkertekben élő ázsiai elefántok esetében előforduló, jellegzetes betegség, amely különösen a fiatal egyedekre veszélyes.

Asha 2013. február 14-én született az állatkert két felnőtt elefántja, Angele és Assam első borjaként. Az első napok nehézségei után (volt némi gond az emlők megtalálásával, erre rá kellett vezetnünk Ashát) fejlődésével minden rendben alakult, egyéves korára súlya már az öt mázsát is meghaladta. Kisöccse, a 2017 novemberében született Arun érkezését is érdeklődéssel fogadta, mi több, gyakran játszott is a testvérével.

Asha hosszú idő – több mint fél évszázadnyi – szünet után az első budapesti születésű elefánt volt.