Élet+Stílus -gy- 2017. november. 17. 18:56

Mitiszol – csak természetesen

Nyolc évvel ezelőtt mutatták meg magukat először azok a termelők, akik az "igaz borokban" hisznek, és csak tiszta forrásból merítkeznek. Most szombaton a Millenáris D csarnokában ismét várják azokat a borkedvelőket, akik tényleg szeretnék tudni, mit s honnan tölt a poharukba 11 borvidék 30 borásza.

Kezdettől fogva a Terra Hungarica égisze alatt szerveződtek éves rendezvényeik. Először egy nagyobb borszalon keretében, amelynek a Gerbeaud-ház adott otthont, miként a második és harmadik alkalommal is. S bár a helyszín igen alkalmas volt rá, hogy személyes kapcsolatok alakuljanak ki a borászok és borkedvelők között, egyféle kedélyes kvaterkázással igazán együtt töltsenek egy napot, kinőtték. Lehet, hogy éppen ezért, hiszen olyan híre ment, hogy piros betűs lett az éves bornaptárban a rendezvény, amely időközben fesztivállá nőtte ki magát, a frappáns Mitiszol névvel. Mi több, feltűntek a Miteszel standok is. Így aztán a következő állomás az Akvárium volt, majd léptek egy nagyot a Millenárisra. 

mitiszol.hu

Tavaly ilyenkor, épp a Mitiszol fesztivál előtt a mozgalmat elindító, felvállaló Terra Hungarica 10.születésnapját ülte, s alapítója, Kató András így fogalmazott arról, mit is jelent, hogy "igaz bor": "..az igaz bor egy szlogen része a Terra Hungaricánál. A biobor kifejezéssel az a gondom, hogy attól, hogy valami bio, még nem feltétlenül jó. Nálunk fontos, hogy szelektáljuk azokat a termelőket, akiknek a borai jók és egyediek is. Inkább a természethű kifejezést használjuk, ez elsősorban a gazdálkodásra vonatkozik: a borászok, akikkel együtt dolgozunk, megpróbálják a természetet úgy fenntartani, ahogyan az van. Például nem használnak gyomirtót és vegyszereket. Az autentikus jelzőt is szívesen használjuk, mert a pincében a természetes folyamatokat részesítjük előnyben. Olyan beavatkozást engedélyezünk, ami kizárólag fizikai és nem kémiai jellegű: a bentonitos derítést, a szűrést és a mérsékelt kén hozzáadását. Ezek egyike sem befolyásolja a bor illatát és ízét, vagyis nem adunk hozzá olyat, amit a természet nem akart."

mitiszol.hu

Most szombaton a Millenárison ismét együtt lesznek s kínálnak jó szívvel, értő szóval. S persze tartogatnak sok újdonságot, meglepetést. A teljes program, tudnivalók: itt.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.