Élet+Stílus hvg.hu 2017. július. 11. 16:22

A magyar diákok jobban teljesítenek: aranyérem a szingapúri fizikatornán

Aranyérmet szerzett a középiskolásokból álló magyar fizikaválogatott a Szingapúrban megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Fizikatornán.

Húsz évvel ezelőtt ért el magyar csapat ekkora sikert, igaz, akkor még kevesebb ország versenyzői mérték össze tudásukat. Idén a világ minden részéről, összesen harminc országból érkeztek versenyzők. Tavaly ugyanezen a világversenyen ezüstérmet szereztek a magyarok – írja az Index.

A magyar fizikaválogatott csapat tagjai négy fővárosi és egy pápai gimnáziumból érkeztek: Bánóczki Tímea a Német Nemzetiségi Gimnáziumból, Szakály Marcell a Fazekas Mihály Gimnáziumból, Nagy Balázs Norbert a Német Nemzetiségi Gimnáziumból és Svastits Áron a Piarista Gimnáziumból, a vidéket egyedül Varga-Umbrich Eszter képviselte, ő a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában tanul Pápán.

A magyar válogatottat az ELTE Anyagfizikai Tanszéke válogatta össze egy többfordulós verseny során, végül a legjobbakat küldték ki Szingapúrba.

Nem ünneprontás miatt jegyezzük meg, de a tisztánlátáshoz hozzátartozik: amellett, hogy ez óriási siker, a magyar tanulók átlagos teljesítménye természettudományokból évek óta romlik, a nemzetközi átlagot meg sem közelíti.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?