Élet+Stílus MTI 2017. július. 10. 18:03

Rossz ötlet a fájdalomcsillapító az ultramaratonon

Jelentősen növelheti az akut veseelégtelenség jelentkezését az ultramaratonistáknál, ha gyulladáscsökkentő ibuprofent vesznek be verseny közben – állapította meg egy új tanulmány.

Azoknál az embereknél, akik gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású ibuprofent vesznek be ultratávú, vagyis a maratoni távnál, 42,2 kilométernél hosszabb versenyeken, kétszeresére nő az akut veseelégtelenség kockázata – derült ki az amerikai Stanford Egyetem orvostudományi karának és más intézmények kutatóinak vizsgálatából.

Az Emergency Medical Journal című folyóiratban közölt tanulmány vezető szerzője, Grant Lipman szerint az ultramaratonisták több mint 75 százaléka használja a nem szteroid gyulladáscsökkentők csoportjába tartozó hatóanyagot versenyzés közben. Az akut veseelégtelenség, amely a veseműködés gyors romlását jelenti, az esetek többségében ugyan magától elmúlik, de előfordulhat, hogy krónikussá fejlődik.

Lipman és kollégái 89 hosszútávfutó bevonásával végezték el a vizsgálatukat. A futóknak egy-egy nagyjából 250 kilométeres ultramaraton egy 80 kilométeres napi szakaszán kellett bevenniük ibuprofent vagy placebót. Az érintett szakasz megkezdése előtt legalább 12 órával a résztvevők már nem vehettek be ibuprofent. A hétnapos versenyek négy különböző helyszínen – Kínában, Chilében, Ecuadorban és Srí Lankán – zajlottak.

A 80 kilométeres szakasz reggelén a futóknak véletlenszerűen kiosztották a 400 milligrammos fájdalomcsillapító vagy hatóanyag nélküli cukortablettákat az orvosi sátorban. A versenyzőknek négyóránként kellett bevenniük egy tablettát. A versenyzők sebességétől függően tizenkét-harminchat órával később az orvosi sátorban megmérték a futók szervezetében az elektrolitok koncentrációját és ellenőrizték veseműködésüket.

A résztvevők 47 százaléka kapott ibuprofent és 53 százalékuk placebót. Az eredmények szerint a 89 résztvevőből 39-nél jelentkezett akut veseelégtelenség a 80 kilométeres szakasz végére. Az ibuprofenes csoportban 18 százalékkal volt magasabb a veseelégtelenség előfordulásának aránya, mint a kontrollcsoportban.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.