Élet+Stílus hvg.hu 2017. február. 23. 14:04

Fotók: Egy nap két zsiráf is született a budapesti állatkertben

A zsiráfborjak már egy hetesek, és már a közönség is megnézheti őket a január elsején született kis Saudával együtt.

A január elsejei születésű Sauda mellett egy hete még két jövevénnyel gyarapodott a budapesti zsiráfcsapat – február 15-én előbb a 10 éves Ingrid, majd néhány órával később a nála bő fél évvel fiatalabb Sandra is világra hozta a maga utódját – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert a honlapján. 

A legutóbbi jövevények nemét még nem sikerült kétséget kizáróan kifigyelni, így nevet is csak ezután fognak kapni.

MTI / Kovács Attila

A most egyhetes jövevényeket és az összes többi zsiráfot is már korlátozás nélkül láthatja a közönség, bár az első napokban csak egy külső betekintő ablakon át lehetett látni az állatokat, mivel a születés után egy darabig a legteljesebb nyugalmat kellett biztosítani a számukra.

Jelenleg három felnőtt, szaporodóképes nőstény zsiráf van Budapesten, mindegyiküknek volt már korábban is utódja. A január elsején született borjúnak a legidősebb anyaállat, a 21 éves Santana adott életet, de már akkor lehetett tudni, hogy a másik két nőstény is vemhes.

MTI / Kovács Attila

A budapesti állatkertben nagy hagyománya van a zsiráfok tartásának és szaporításának. Az első pesti zsiráfborjú 1868-ban született, ezzel London (1838), Párizs (1852) és Bécs (1858) után a negyedik volt a világon, ahol ilyen örvendetes esemény történt.

Budapesten az elmúlt másfél évszázad során – a legutóbb született borjakat is beleszámítva – összesen 34 zsiráfborjú jött a világra.

MTI / Kovács Attila

Mivel a zsiráfok vemhességi ideje egy évnél is hosszabb (általában 400 és 460 nap között szokott lenni), ikerellés pedig olyan ritkán fordul elő, hogy a tudomány mindössze néhány esetet ismer, és az állatkertekben ritkaságnak számít az is, ha egy naptári évben több zsiráfborjú is születik. Budapesten már öt olyan év volt, amelynek során két zsiráf is született (1985, 2002, 2012, 2013, 2015), az idén viszont már három is!

A pesti zsiráfcsapat jelenleg kilenc egyedből áll. Az idén született borjak és a három anyaállat mellett ugyanis a 2015-ös születésű két fiatal (Ikinya, Sisi), valamint az apaállat, Akin is a Szavanna-ház lakója.

MTI / Kovács Attila