2013. június. 12. 19:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 12. 19:12 Plázs

ÁNTSZ: nincs járványveszély az árvíz miatt

Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén, a kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása - közölte az ÁNTSZ szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint Dunaújvárosban visszatérő problémát okoz, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére többen belemennek a vízbe. 

Győr-Moson-Sopron megyében már visszaszállították otthonukba azokat a győrújfalui lakókat, akiket járóképtelenségük miatt az elmúlt napokban a megyei kórházban helyeztek el. A térségben már túl vannak a vezetékes ivóvízellátást biztosító vízművek szemléjén is. A zárt területek fertőtlenítéséről az Országos Epidemiológiai Központ közreműködésével tájékoztató is készült, amely az ÁNTSZ honlapján elérhető.

A komáromi Selye János Kórházban visszaköltöztették az alagsorban működő kardiológiai, gasztroenterológiai és gyermek-pulmonológiai szakrendeléseket. Az aktív reumatológiai osztályon, az egynapos sebészeti és nőgyógyászati részlegen, valamint nappali kórházi részlegen a betegfelvételi zárlatot feloldották, és újra fogadják a betegeket. A város központjában lévő rendelőintézetben a szakrendelések rendben elindultak. Dömösön, Pilismaróton - és a Pest megyei Dobogókőn - továbbra is zacskós vizet osztanak. A fertőtlenítést Komárom-Esztergom megyében is megkezdték. Az ivóvíz Budapesten biztonsággal fogyasztható, a hatósági minták eddigi eredménye szerint nem találtak a hálózatban beszivárgásra utaló jelet.

Bács-Kiskun megyében is zavartalan az ivóvízellátás, a szolgáltatást csak egyes üdülőövezetekben kellett felfüggeszteni. Közegészségügyi szempontból folyamatosan ellenőrzik az ideiglenes befogadóhelyeket, ahol a védekezésben részt vevőket, illetve azokat helyezték el, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat. 

Tolna megyében az árvízi védekezés Bátán adja a legtöbb feladatot. A védekezésben részt vevők étkeztetését a helyi általános iskola főzőkonyháján oldják meg, a közegészségügyi feltételeket megfelelőnek találták. A befogadóhelyként működő sportcsarnokban észlelt hiányosságokat is azonnal orvosolták. Bátán egyelőre ivóvíz-korlátozás elrendelésére nem volt szükség.

Baranya megyében az árvízzel veszélyeztetett területen a szolgáltatók megemelték az ivóvízhez adagolt klór mennyiségét, emellett a hálózatot szorosan felügyelik. 

Fejér megyében közegészségügyi, járványügyi szempontokat is mérlegelve eddig hét egység működését függesztette fel az egészségügyi hatóság. Ezek között strand, vendéglátóhely, szálláshely is van. 

Az ÁNTSZ továbbra is mindenkit kér az általános higiénés szabályok fokozott betartására. A víz fertőző források közvetítője lehet, a kézről szájon át, illetve a nyálkahártyákon keresztül (pl. szemet megdörzsölve) könnyen kerülhetnek olyan kórokozók a szervezetbe, amelyek bél- és gyomorrendszeri panaszokat okozhatnak - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.