Simona Brambilla nővér az első női prefektus a Vatikánban. Korábban még soha nem neveztek ki nőt a katolikus egyház központi irányító szerve fontos hivatalának élére.
Megengedhetetlennek tartják, hogy Varga Zs. András kiszivárgott újévi köszöntőjében „az övétől eltérő álláspontot vallókkal szemben szankciót helyez kilátásba”. Emellett azt is szeretnék tudni, a Kúria milyen megállapodásokat kötött az igazságügyi kormányzattal a béremelés megvalósulása érdekében.
Egy utolsó pillanatban benyújtott kormánypárti törvénymódosításnak köszönhetően aránytalanul nagyobb fizetésemelést kapnak a kúriai bírák az alsóbb fokon ítélkező kollégáikhoz képest. Varga Zs. András a kivételezést azzal indokolja, hogy a Kúria nem egyszerűen legfelsőbb bíróság, hanem a jogegység felett őrködik.
Koncentrált támadássorozat indult a Kúrián Kovács András tanácselnök ellen, miután egy tanulmányában a kúriai bírák függetlenségével kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Integritási és fegyelmi eljárás mellett úgy függesztették fel két évre munkaköréből, hogy az alkalmatlanságát nem állapították meg. Ügyével párhuzamosan azonnali hatállyal elbocsátottak egy elismert kúriai főtanácsadót, miután Varga Zs. András elnök neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt. A történteknek erős üzenete van az egész bírósági szervezet számára.
Tuzson Bence sehol meg nem hirdetett sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a jövő év „komoly jogalkotási, törvényalkotási munkával fog telni”. Az érdekképviselet tiltakozik és már a bírói véleményének nyilvánoságára hozatalára készül.
Nem jogszabálytervezet, de az állításokkal ellentétben nem is egyszerű megállapodás kerül az Országos Bírói Tanács (OBT) elé szerda délelőtt a gyulai kihelyezett ülésen. A lapunkhoz eljutott dokumentumban a kormány több mint 130 milliárd forintot biztosítana a bírák és az igazságügyi alkalmazottak béremelésére, a bírói vezetők viszont aláírásukkal azt is szentesítenék, hogy egyetértenek a szervezeti átalakításokkal. Ilyen például a bírói korhatár módosítása, a külsős pályázók előnyben részesítése, „mozgóbírók” alkalmazása és a hatáskörök átalakítása.