Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Z-generáció

Kult Balla István, Németh Róbert

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.

hvg360 Balla István-Németh Róbert

Azahriah, a legkisebb királyfi, a generációs csúcsmodell

A 21 éves self-made man influenszerből lett szupersztár Puskás-triplája példa nélküli, és nem egyszerűen magyar poptörténeti szenzáció, hanem több szempontból egy új generáció térnyerésének kitörölhetetlen jele is. Valamint az elmúlt másfél évtizedben történtek következménye is.

SHARE NOW

Nem kell mindig cégautó!

A vállalati autó, esetleg autóflotta fenntartását nem minden vállalat engedheti meg magának, ez azonban nem jelenti azt, hogy nélkülözni kellene az autókkal járó előnyöket.

Élet+Stílus Balla István

Korda György szupersztár – De miért csavarodtak rá a tinik a 83 éves énekesre?

Generációs, popkulturális, médiatörténeti értelemben is egészen különös jelenségnek vagyunk tanúi az utóbbi időben: minden fesztivál leginkább várt magyar fellépője egy 83 éves énekes, akinek egy több mint 40 éves dalára megőrülnek a tinédzserek. Annak próbáltunk utánajárni, mi a titka Korda Györgynek és a Reptér reneszánszának.

Mastercard Bolti mobilfizetés

Klímaszorongás helyett megoldások – a legfiatalabb generáció zöld elvárásai

Ma már nem elég a szelektív hulladékgyűjtés, a többször használt bevásárlószatyor ahhoz, hogy a jövő nemzedéke is úgy érezze: teszünk valamit azért, hogy a klímaszempontból apokaliptikus jövőképüket megváltoztassuk. A Z generáció azt várja, hogy ne csak az egyén, de a vállalatok is vállaljanak felelősséget a fenntartható jövőért. Elvárásaik nemcsak külföldön, de a hazai piacon is egyre erősebbek: míg a pszichológusok egyre több klímaszorongással, a generációról készült tanulmányok egyre aktívabb „zöld” fogyasztókkal találják szembe magukat.