A lehetőségre le is csapott a koreai Samsung SDI.
A BMW német autógyártó bejelentette, hogy lemondta a svéd Northvoltnak adott kétmilliárd eurós megrendelését, amelyet akkumulátorcellák beszerzésére kötöttek.
A Handelsblatt nyomán arról ír az Electrek oldal, hogy a svéd lítium-ion akkumulátorgyártó nem tudta határidőre teljesíteni a BMW-vel 2020-ban kötött hosszú távú, akkumulátorcellákra vonatkozó szállítási szerződést. A hírek szerint a Northvoltnak gondjai vannak az ipari sorozatgyártás felfuttatásával, és két év késésben vannak. A Northvoltnak négyszögletes cellákat kellett volna gyártania a BMW i4-hez, i7-hez és iX-hez.
A koreai Samsung SDI lép be a BMW-nél a felmondás miatt keletkezett űr betöltésére.
A Northvolt a hírek szerint nem szakít teljesen a BMW-vel: azokat a következő generációs akkumulátorcellákat, amelyekre a BMW-nek a Debrecenben is készülő Vision Neue Klasse autóihoz lesz szüksége, továbbra is részben tőlük veszik majd. Ezeket részben Svédországban gyártanák, 100 százalékban megújuló, szél- és vízenergiából származó energiával.
A svéd cég egyelőre nem kommentálta a megjelent hírt.