Autó hvg.hu 2024. április. 30. 10:43

Gyerekeivel az autóban kezdett közúti leckéztetésbe egy sofőr Győrnél

A másik autóban egy várandós nő is utazott.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki egy közlekedési vita során büntetőfékezéssel állt bosszút.

A vád szerint a férfi tavaly szeptemberben az M85-ös autópályán Győr irányába hajtott, a kocsiban a felesége, a két gyereke és egy barátja is ott ült. A sofőr valamiért összekülönbözött az előtte haladó autóval, amelyben egy terhes nő is utazott.

A vádlott az autópálya-szakasz végén megelőzte a másik kocsit, majd hirtelen a fékre lépett, úgy, hogy a mögötte haladó még épphogy meg tudott állni. A büntetőfékező férfi kipattant, odament a másik autóshoz, kiabálni kezdett vele, majd rácsapott a kocsija tetejére, mielőtt elhajtott.

Az ügyészség szerint a férfi közvetlenül veszélyeztette a saját családja, a másik sofőr és a terhes feleség biztonságát, ezért közúti veszélyeztetés és garázdaság ellene a vád. Az ügyében a Győri Járásbíróság fog dönteni.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.