Autó hvg.hu 2023. július. 07. 15:28

Máris bajba került Silverstone-ban Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok azzal indította a brit F1-es vesenyhétvégét, hogy késve jelent meg a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón.

Hamilton két-három perccet késett csupán az eseményről, de a bírsághoz ez bőven elegendő lenne, amivel a versenyfelügyelők éltek is és bejelentést tettek. A hétszeres világbajnok a késése miatt, kénytelen volt az újságírók között a helyére lopakodni a sajtóeseményen, hogy ne legyen a kamerák útjában, mielőtt elfoglalta volna a helyét – írja a brit Mirror. Hamilton végül csak megrovásban részesült, de közölték, a hasonló szabálysértésért büntetést kap a jövőben.

A késve érkező Hamiltont ugyanakkor érdemes volt meghallgatni. Tájékoztatást adott F1-es jövőjéről, mivel a mercedeses szerződése az év végén lejár. Azt mondta teljes mértékben bízik a Mercedesben, annak ellenére is, hogy 19 hónapja nem aratott futamgyőzelmet. Hamilton, aki rekordot jelentő nyolc Brit GP-győzelmet aratott, vasárnap Silverstone-ban szeretne véget vetni ennek a szenvedésnek.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.