Autó hvg.hu 2022. augusztus. 10. 18:03

A hajók Ferrariján nyaral Szardínián Charles Leclerc

Egy Riva Ribelle ára nagyjából 2,6 millió eurónál kezdődik.

A monacói pilóta egy ideje tulajdonosa egy Riva jachtnak, miután a gyártó ebben a szezonban ismét megjelent szponzorként Forma–1-ben. Logójuk így feltűnik a Ferrari autóin, és a pilóták sisakján is. Természetesen Charles Leclerc-én is, aki most Szardínián nyaral új jachtján, amelyről közzé is tett képeket saját Instagram-fiókján.

A Ribelle modellcsalád, amelyen Leclerc nyaral a hajógyár egyik igazán látványos darabja. A motorja egy 1550 LE-s Man V12-es, a jármű hossza valamivel több mint 20 méter. A motoros hajón még egy Seabob – egy jet hajtású kis vízijármű – is helyet kaphat a „garázsban”. A modell ára a cég oldala szerint 2,6 millió eurónál indul, vagyis valamivel egymilliárd forint felett van jelenleg.

Nem ez az első Riva jacht egyébiránt, amit a monacói használt, hiszen már volt egy 48-as Dolcerivája is, amelyet Monza névre keresztelt. Kis érdekesség, hogy a képen látható óra, amiben a vízben lubickolt egyébként egy drága Richard Mille darab, hasonlót loptak el nemrégiben Leclerc-től, miközben egy „rajongója” szelfizett vele.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.