Autó hvg.hu 2022. április. 09. 08:34

Már diákok és nyugdíjasok is pályázhatnak elektromos kerékpárra

A hajtási rendszertől függően akár 180 ezer forint is lehet a támogatás összege.

Egymilliárd forint támogatási keretösszeggel elektromos rásegítésű kerékpár, pedelec beszerzésére lehet ismét pályázni április 14-étől folyamatosan a keret erejéig.

A pályázat kapcsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az államtitkára, Steiner Attila elmondta, hogy az új konstrukcióban egyszerűbb lesz a pályáztatás. Emelték a támogatás mértékét, hajtási rendszertől függően 90 ezer helyett 100 ezer, illetve 150 ezer helyett 180 ezer forint kapható, és folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett. Az új kiírásban bővítették a pályázók körét, már nem lesz szükség munkaadói igazolás a vásárláshoz, így kismamák, diákok, nyugdíjasok is pályázhatnak a támogatásra.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a tavaly zárult kerékpározás évében a parlament elfogadta, hogy a munkaadó ingyen adhasson kerékpárt a munkavállalónak, a költséget elszámolhassa. A korábbi pedelec pályázat 1 milliárd forintos keretére 6800 jelentkezés érkezett, ebből 5600 vidékről. Az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár (e-cargo kerékpár) pályázatra eddig 84 jelentkezést regisztráltak 174 e-cargo kerékpárra.

Hirdetés