Autó hvg.hu/MTI 2021. szeptember. 15. 09:57

Két hétig aszfaltozzák a 10-es utat Pilisvörösváron, a polgármester azt kéri, kerüljön, aki tud

Szeptember 20-án indul a munka a 10-es út pilisvörösvári szakaszán, azt kérik, hogy aki tudja, kerülje el azt a szakaszt. Nagyon hova kerülni nem lesz, ha valaki az agglomerációból Budapestre tartana, lehetőségként marad a vasút.

Újraaszfaltozza a Magyar Közút a 10-es út pilisvörösvári szakaszának jelentős részét. A polgármesteri hivatal arra kér mindenkit:

aki teheti, kerülje el ezt a szakaszt jövő hétfőtől két héten át.

A munkálatok a 10-es úton a Kodály Zoltán utca és az Attila utca között, mintegy 1700 méteren folynak majd. A felújítás ideje alatt forgalomkorlátozásra, félpályás útlezárásra, valamint sebességkorlátozásra kell számítani.

Ezen a szakaszon naponta mintegy 22 ezer gépjármű halad át, így a terhelés óriási; az ott közlekedőknek jelentősen megnövekedett menetidővel kell kalkulálniuk, érdemes alternatív útvonalat, közlekedési megoldást találniuk – figyelmeztettek a közleményben.

A helyzetet nehezíti, hogy közúton a 10-es útnak nincs jó alternatívája, ha valaki az agglomeráció és Budapest között szeretne utazni. Így igazán jó javaslatnak az tűnik, hogy aki teheti, üljön vonatra, Pilisvörösvárról az újpesti vasútállomásig negyed, a Nyugatiba fél óra alatt lehet eljutni a gyorsjárattal.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.