Autó hvg.hu 2021. március. 10. 10:37

A kerekítéssel kivetett gépjárműadó miatt pórul járhatnak az autósok

Egy adószakértő szerint téves a NAV jogértelmezése, mely szerint kerekítve kell kiküldeni a gépkocsik után fizetendő összeget, mert akár adóhiánya is keletkezhet a befizetőnek.

A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat idén már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el – hívta fel a figyelmet múlt heti közleményében a hatóság, hogy ne érjen senkit meglepetésként a változás. A csekkeken szereplő összegekkel azonban sikerült meglepniük az autósokat, mert esetenként többet kell fizetniük. A Vezess.hu cikke ezt azzal magyarázza, hogy a gépjárműadó éves összegét ezer forintra kerekítve kell megfizetni, így az első és a második félévi összeg is az ezer forintra kerekített összeg fele.

Angyal József adószakértő a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy a NAV helytelenül próbálja meg ezer forintra kerekítve beszedni a gépjárműadót. A gépjárműadót ugyanis nem az autósok vallják be, hanem a hivatal veti ki, ezért a pontos összeget kellene megfizettetni. Már a bevallásokban is ezer forintra kellene kerekíteni – azonban a törvény ezt nem szabályozza kellően.

A most kiküldött értesítések végeredménye könnyen lehet az is, hogy a kerekítés miatt az adózónak túlfizetése lesz, illetve a lefelé kerekítésnél adóhiánya, ami problémákhoz vezethet. A határozatokat vissza kellene vonniuk, és újakat küldeni – véli az adószakértő.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.