Mindösszesen tíz példány készült belőle.
A Mercedes-AMG GT 4-ajtós változata a Porsche Panamera legközvetlenebb ellenfele. A nagyméretű utazó autó alapból 640 lóerős, de az ilyen nagy teljesítményű járművekből előszeretettel készítenek még extrémebb változatokat is.
A Brabus cég, mint a Mercedes-AMG egyik legrégebbi partnere, most egy olyan tuningolt változatát kínálja az autónak, amelyből összesen 10 darab készült. Az ára ennek megfelelően brutális: 508 487 euró, ami több mint 180 milló forint.
Igaz, ezért a pénzért egy olyan külsejű és képességű autót kapunk, aminek nem nagyon van ellenfele a közutakon. A "Lopakodó" színű autó a normál változathoz képest lényegében teljes átalakuláson ment át, amelynek során a padlószőnyegtől kezdve az összes kárpitelemig mindent kicseréltek. Az autó alá pedig 22 colos, saját fejlesztésű Brabus felnik kerültek, amelyek karbon-kompozit anyagúak.
Természetesen az autó úgy is megy, mint egy vadászgép. 900 lóerős lett a motorja, amelyet többek közt a hengertérfogat növelésével értek el, ami jelen esetben 4,5 liter, a korábbi 4.0 literes V8-as, biturbóhoz képest. Ennek megfelelően a motorblokkon is kicseréltek mindent, hogy bírja a gépészet a megnövekedett terhelést.
A modell 2,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, és álló helyzetből a 300 km/h-t is mindössze 23,9 másodperc alatt éri el. A legnagyobb sebességét elektronikusan 330 km/h-ra korlátozzák.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.