Autó MTI 2020. október. 02. 20:20

Rengeteg magyar utazott a nyáron a Balatonra

A MÁV kiadta az adatokat: 1,7 millióan vonatoztak az idei nyári szezonban a Balatonhoz.

A balatoni nyári szezonban szeptember 27-éig több mint 1,7 millióan utaztak vonattal a magyar tengerhez – közölte MÁV Zrt. pénteken. A közleményben kiemelték, rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást.

Az idén bevezetett, a nyári tó körüli utazást biztosító Balaton 24 és Balaton 72 jegytípusból mintegy 16,8 ezer utas vásárolt. A MÁV adatai szerint a nyári szezonban a legnagyobb utasforgalmú állomás az idei évben is Siófok volt 314 ezer utassal, majd Fonyód, Balatonfüred, Balatonlelle, illetve Keszthely következett.

A balatoni állomások és megállóhelyek közül Balatonakarattya, Vonyarcvashegy, illetve Csittényhegy utasforgalma növekedett tavalyhoz képest a legnagyobb mértékben, 15 százalék felett. Az északi parton a júliusi és augusztusi Retró hétvége rendezvényeken közlekedő különleges gőz- és dízelmozdonyok, valamint étkezőkocsik szintén több ezer utast vonzottak a Balatonhoz.

A közleményben felidézik, hogy az idei év egyik legnagyobb fejlesztése a Balatonnál a légkondicionált InterCity-kocsik számának növelése volt. A MÁV a közleményben felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptember 28-tól versenyképesebb és utasbarát kínálatot vezetettek be több dunántúli viszonylaton, a Balaton déli partját, Zalaegerszeget, Nagykanizsát, Keszthelyt, Szombathelyt, Székesfehérvárt és Veszprémet érintően.

A Balaton déli partján mostantól kezdve a nyári időszakon kívül is óránkénti távolsági közlekedést biztosít a vasúttársaság.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.