Autó hvg.hu 2020. július. 30. 12:38

Mint egy repülő, úgy szállt fel futam közben egy oldtimer versenyautó

280 km/h-feletti tempónál egy hurkot csinálni a levegőben nem az autóversenyzők álma.

Az elmúlt hét végén tartottak egy kisebb, helyi összejövetelt vintage versenyautók számára az USA-ban. Az esemény egyik futamán arra emlékeztek, hogy 50 éve alapította Don Nichols a Shadow Carracing csapatot, ugyanakkor a verseny alatti látványos baleset vélhetően nem volt a ünneplés része.

A csapat alapítója egyébként érdekes figura volt, mert Don Nichols állítólag kém volt, aki az Egyesült Államok kormányának dolgozott Ázsiában. A Shadow Racing  elnevezés tulajdonképpen hivatkozás korábbi karrierjére, találó logóval. A csapat, minimális költségvetése ellenére a 1970-es években igen sikeres volt az észak-amerikai pályaverseny-sorozatban a Can-Amben, valamint a Forma-1-ben.

A mostani baleset során Jim Pace hajtotta a 1974-es Shadow DN4-est, amellyel Craig Bennetet kergette egy hasonló autóban. Pace éppen az egyik egyenesben haladt, amikor az autó orra elemelkedett a földről, majd a jármű kettészakadt.

A körülmények még nem tisztázottak, de úgy tűnik, hogy tankönyvi példája annak, amikor a levegő túlzott mértékben jut a kocsi alá és a korábbi szívóhatás, amit az aero elemek jelentenek, átfordul emelő erőbe. Csodálatos módon Pace sértetlenül úszta meg az incidenst. Az sem kizárt, hogy pont a felüljáró szűkítő hatása miatt torlódott a levegő két autó között,  amelyek egy enyhe emelkedőhöz is értek, hogy annak lett az emelőhatás az eredménye.

Ez repülés nem is ritka a versenyzésben, leglátványosabb példája a Le Mans-i 24 órás 1999-es futamán történt, amikor Mark Webber, aki akkor még nem volt F1-es pilóta, egy Mercedes-Benz CLR-rel szállt el, majd a fák közé csapódott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.