Készül az elektromos autók otthon töltésének áramértékesítési konstrukciója.
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. olyan konstrukción dolgozik, amely arra ösztönzi majd az ügyfeleiket, hogy akkor töltsék elektromos autóikat, amikor az hálózati és kereskedelmi szempontból is mindkét félnek előnyös – mondta a társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak.
A napilap hétfői számában megjelent interjúban Hiezl Gábor ismerteti, hogy ennek a műszaki feltételeit az NKM Áramhálózati Kft. ellátási területén kívánják nyolc-tíz, otthoni töltővel ellátott ügyfél bevonásával tesztelni. Mint mondta, az otthon töltéshez szükséges áramot ugyanolyan energiaterméknek tekintik, mint a normál otthoni fogyasztást.
Arról is beszélt, hogy gyorsítani szeretnék az elektromobilitás hazai elterjedését. A jármű-kereskedelem kivételével az értéklánc egészében piacvezetők kívánnak lenni.
Az NKM már több mint száz nyilvános töltőpontot működtet, ezek tizede villámtöltő. Az első fél év végére elektromos autókkal átjárhatóvá teszik az országot, vagyis 80-100 kilométerenként üzemeltetnek majd villámtöltőt. Ennek érdekében több partnercéggel dolgoznak együtt – közölte a Világgazdasággal Hiezl Gábor.
20 milliós elektromos autókra is kérhető mostantól az állami ingyenpénz
Egy kategóriával drágább autókra is jár mostantól az elektromos autókra adott 1,5 millió forint.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.