Alig 24 órán keresztül örülhetett új autójának egy amerikai férfi, aki minden bizonnyal a gyorshajtásának köszönheti, hogy totálkáros lett a kocsija.
A méregdrága sportkocsikkal és a több száz lóerős teljesítményekkel kapcsolatban szinte már közhelyként elhangzó gondolat, hogy ezekkel a gépekkel tudni kell bánni. Nem lehet őket ugyanúgy vezetni, mint egy hétköznapi családi autót, de még csak úgy sem, mint a sportosabb változatokat. Jó példa volt erre a budapesti baleset, amikor a Váci úton törték össze a 400 milliós LaFerrarit – egy banális hiba miatt.
Ezúttal Amerikában történt a budapestihez hasonló eset, de annál talán még tanulságosabb. A szóban forgó McLaren 720S-t ugyanis nem a szervizből hozták el, hanem a szalonból, alig egy nappal korábban.
A fairfaxi rendőrség a Facebookon osztotta meg azt a fotót, amin a gyakorlatilag totálkárosra törött autó látható. A beszámoló szerint a tulajdonos múlt pénteken vásárolta meg az autóját, szombaton pedig már meg is történt a baleset. Azt ugyan nem tudni, mennyivel ment az ütközés pillanatában, de a kép alapján eléggé egyértelmű, hogy jóval gyorsabban, mint a megengedett legnagyobb sebesség.
Azt nem tudni, hogy a vezető oldali ajtót a becsapódás vagy a tűzoltók tépték-e le, de nem csodálkoznánk, ha az utóbbiról lenne szó. A sofőr viszont túlélte a balesetet.
A 720S-t egyébként egy ikerturbós, 4 literes V8-as motorral szerelték, amely 710 lóerőt és 770 Nm nyomatékot ad le az aszfaltnak. Mindez jól mutatja, nem játékszerről van szó, a biztonságos vezetéséhez komolyan kell venni a kocsit.
Korábban törtek már össze ilyen autót, nemrég például egy 19 éves srác a nővére kocsiját zúzta le – majd elszaladt a helyszínről. Arról egy fedélzeti kamerás videó is készült.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.