A sofőr valószínűleg fel sem fogta, mit úszott meg csak azért, mert egy előzékeny autós engedte őt kiállni a parkolóból.
A heves szél idején gyakran kapnak bejelentést a tűzoltók amiatt, hogy egy fa az utcán parkoló autóra dőlt rá. Ilyenkor duplán bosszankodhat az ember, hiszen amellett, hogy kár keletkezik a kocsiban, az is eltarthat egy darabig, mire a biztosító kifizeti a javíttatás összegét. Sőt, még szerencsésnek mondhatja magát a tulajdonos, hogy nem akkor történt az eset, amikor ő is épp az autóban ült.
Szerencsésnek mondhatja magát az az autós is, akit a napokban vett fel egy másik autó fedélzeti kamerája. Bár az látszik, hogy erősen fúj a szél, arra valószínűleg senki sem gondolt, hogy ez a felvételen is látható fa végét jelenti.
A sofőr épp távozni készült, és igyekezett kitolatni a parkolóhelyről. Az úton érkező fehér autós meg is állt, hogy elengedje, a kék autó tulajdnoosa pedig ennek köszönheti, hogy nem történt baj. A sofőr ugyanis amint kiállt a parkolóhelyről, a szél kidöntötte a mellette lévő fát – épp oda, ahol ő is állt.
A videó alapján az autós úgy hajtott tovább, mintha semmi sem történt volna. Kíváncsiak vagyunk, mikor realizálódott benne, hogy mi is történt valójában és mit úszott meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.