Nem kevés pénz ez egy közel 30 esztendős NDK járgányért, de az időutazásnak bizony ez az ára.
Aztán 1989-ben napvilágot látott a modernizált Wartburg 1.3, melyben már egy sokkal modernebb, Volkswagen eredetű, 58 lóerős négyütemű erőforrás landolt. Ebből a modellből 1991-ig mintegy 153 ezer példány készült, melyek egyike most eladósorba került. De nem ám akármilyen állapotban.
A mellékelt fotókon látható, a hirdető szerint lényegében gyári új állapotú "varesz" 1990 júniusában hagyta el a német gyártósort, és azóta mindössze 16873 kilométert hagyott maga mögött. A törtfehér színű, rozsdamentes járgányt garázsban tartották, eredeti Pneumat gumikon gurul, és 1,8 millió forintos ára láttán nem csoda, hogy az eladó elsősorban gyűjtők figyelmébe ajánlja a júniusig érvényes műszaki vizsgával rendelkező autót.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.