Autó hvg.hu 2017. február. 22. 06:41

A Toyota 2050-től leállna a benzin- és dízelüzemű autók gyártásával

A japánok lecserélnék a belső égésű motorral szerelt autókat, de a helyükre nem az elektromos autók kerülnének.

Éves szinten több mint 10 millió autót ad el a Toyota, 2016-ban például 10,175 milliót, amivel a második helyre szorult az éves világranglistán. Ennek fényében a jövőre nézve igen komoly súlya van annak, hogy a japánok 2050-re teljesne felhagynának a benzin- és dízelüzemű járművek gyártásával – írja a Bloomberg.

A beszámoló szerint a cég nemrég összefogott a Shellel, aminek eredményeként Kaliforniában hét olyan töltőállomást építenének fel, ahol csak a hidrogéncellás autók tankolását szolgálják majd ki. A két cég hosszú távra tervez, 2024-ig összesen 100 ilyen kutat hoznának létre, ami nem kevés, tekintetbe véve, hogy az államban jeleneg csak 25 ilyen található.

Toyota

A Toyota elképzelése ugyanis az, hogy a jövőt nem az akkumulátoros elektromos, hanem az üzemanyagcellás autók határozzák majd meg. A japánok éppen ezért a hidrogén üzemanyagú autók fejlesztésére fókuszálnának, véleményük szerint ugyanis ez jóval gyorsabban tankolható, mint amennyi idő alatt jelenleg fel lehet tölteni az elektromos autókat. A tulajdonosoknak viszont kell a kényelem, hogy a tankolás gyors legyen.

Az üzemanyagcellás autók hidrogénből állítják elő az autó működéséhez szükséges elektromos áramot, végtermékként pedig víz keletkezik, amely a kipufogón távozik a mérgező gázok helyett.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.