Autó hvg.hu 2017. február. 21. 08:31

Balesettel zárult az önvezető autók első versenye

A Roborace első versenye rögtön két dolog miatt lett történelmi, igaz, ezt a fejlesztők valószínűleg nem egészen így képzelték el.

Hosszas várakozás és még több, fejlesztéssel eltöltött idő után a hétvégén végre elrajtolt a világ első, pilóták nélküli autóverseny-sorozata. A Roborace futama azonban nemcsak emiatt volt történelminek mondható, hanem azért is, mert megtörtént az első baleset.

A BGR beszámolója szerint a két DevBot Argentína fővárosában, Buenos Airesben állt rajthoz, hogy összemérjék tudásukat. A gyorsabb kocsi 184 km/h-s csúcssebességgel repesztett, míg a másik 160 km/h-s maximumot ért el.

Az egyik kanyarnál aztán az egyik DevBot valószínűleg nem jól számolta ki az útvonalat, így egyenesen a falnak csapódott. Hogy valóban így történt-e, azt egyelőre a fejlesztők is vizsgálják. Mindenesetre a tervek szerint tavasszal már 20 ilyen autó fog körözni a pályákon.

A kocsik egyébként az út monitorozása mellett egymással is folyamatosan kommunikálnak  majd, így kerülve el a lehetséges versenybaleseteket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?