A ki tud nagyobb amerikai zászlót húzni verseny jelenlegi rekordere most éppen a Ford.
A V8-as dízelmotorral hajtott Ford F-450 Super Duty vontatási kapacitása megközelíti a 15 tonnát, így nem okozott neki különösebb gondot az óriási zászló lobogtatása, a rekorddöntéshez viszont minden feltételnek teljesülnie kellett.
Megszokhattuk már, hogy napról napra bekerülnek a híradásokba olyan világrekordok, amelyekről az embernek korábban fogalma sem volt. A Ford legújabb rekordja is ezek közé tartozik, ugyanis november 19-én megdöntötték a „mozgó jármű által vontatott legnagyobb zászló” rekordját. Ehhez egy F-450 Super Duty platós terepjárót hívták segítségül, amiben a 6.7 literes Power Stroke dízelmotor dolgozik 440 lóerővel és 1254 Nm csúcsnyomatékkal.
Az emberes teljesítményhez 14,7 tonnás vontatási kapacitás társul, vagyis elméletben nem okozhat neki gondot egy ilyen kihívás, a mögé akasztott 383 négyzetméteres amerikai lobogó viszont száz méteren keresztül nem érinthette a földet, így nem volt olyan egyszerű a feladat. Végül 109 métert sikerült úgy megtenniük úgy, hogy a zászló végig a levegőben volt, így túlszárnyalták a Chevy korábbi eredményét.
A rekordkísérlet során egyébként négy teljes kört tettek meg a Miami Speedway versenypályán míg végre sikerült a mutatvány, a látvány kedvért pedig öt darab Ford felvezetőautó halad a zászlóvontató F-450 előtt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.