A Párizsi Autószalonon bemutatott koncepcióról videó is készült, ami elég meggyőzőnek tűnik.
Komoly érdeklődés övezte a Volkswagen bemutatóját a Párizsi Autószalonon, a résztvevők közül ugyanis sokan voltak rá kíváncsiak: vajon mit villantanak a németek a dízelbotrány kirobbanása után. Hát persze, hogy egy elektromos autót villantottak, amit elvileg 2020-tól kezdenek el gyártani, és amit mindenki a modern Volkswagen Bogárként emleget. Most egy videónak köszönhetően már azt is megnézhetjük, hogyan fog működni a technológia.
Amellett, hogy a kocsi tisztán elektromos hajtást kap majd (az elektromotorok 168 lóerős teljesítményre képesek, a hatótávolsága pedig 400 és 600 km között lesz), a jelek szerint önvezető funkciót is terveznek bele.
A jelek szerint az autó a mobilunkon keresztül fog felismerni bennünket, majd az úton át is tudja tőlünk venni a volánt. A kormány a műszerfalba húzódik vissza, így az út közben az utasok minden mással foglalkozhatnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.