Autó hvg.hu 2016. szeptember. 22. 13:23

Beperlik a Teslát, mert nem elég észvesztő az „észvesztő mód”

Összeállt pertársasággá 126 norvég teslás, mert úgy vélik, nem olyan eszeveszett az autójuk, mint azt ígérték.

A norvégok kártérítést követelnek a Tesla Motorstól, mert a P85D duplamotoros, összkerékhajtású Model S járművük nem hozta azt az elvárt teljesítményt, amit a gyártó ígért. Legalábbis szerintük.

A társaság jogi képviselője elmondta, a kocsi mindössze 469 lóerőt tudott felmutatni, a beígért 700 lóerővel szemben, amely komoly eltérés a gyári adatokhoz képest. A Bloomberg cikke, azt nem részletezi, hol és milyen méréseket végeztek, amire hivatkoznak a keresetben.

A Tesla persze visszautasította a vádakat, mondván a mérési eszközök és módszerek a hatóságok által meghatározottak, ezeken megfelelt a Tesla.

Norvégia a legnagyobb európai piaca a Teslának, többek közt a helyi kormányzat elég erős támogatási rendszerének köszönhetően. Egyébként a beidézett P85D-t már nem is árusítják, hanem a még erősebb P90D-t, amelynek ára 96 700 dollár.

De norvégok már korábban is akadékoskodtak a Tesla gyorsulása miatt és öt vásárló 50 ezer norvég koronára perelte a helyi forgalmazót.

A Tesla saját és független tesztjei szerint a P85D a 0-100-as tempót 3,1 és 3,3 másodperc körüli időkkel futotta, amely szerintük megfelel a gyártó által megadott menetdinamikai adatoknak. És a Tesla P85D tényleg nagyon tud, amikor odalépnek neki.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?